„A pontok számolgatása nélkül kell harcolnunk!“ 2011.05.08.


Az Alcoa FKC RightPhone dunaújvárosi győzelme azt jelenti, hogy a bajnokság  hátralévő két fodulójában – melyek mindegyikét hazai környezetben játssza a csapat – Mihály Attila gárdájának két pontra van szüksége a középház megnyereséhez. A fehérváriak trénere viszont épp a pontok számolgatásával nem akar foglalkozni, hanem a lehető legjobb teljesítményt várja el játékosaitól.

Mihály Attila, az Alcoa FKC RightPhone vezetőedzője:

„Egész más felfogásban játszottunk, mint a múlt héten, így egész más volt a játék képe is. A győzelem mellett nagyon fontos, hogy kimásztunk a saját magunk ásta gödörből, legalábbis bízom benne...“

Egy sok gólt hozó mérkőzésen vagyunk túl. Mi volt a siker kulcsa?

„Amit elterveztünk, azt sikerült végrehajtanunk. Szoros mérkőzésen jól oldottuk meg a végjátékot. Így a szezon végén nagy a tét, a játékosok sokkal feszültebbek már, de szerencsére jól jöttünk ki belőle, mert jó megoldásokat választottunk.“

Milyen hatással volt Rátok az a tény, hogy a Békéscsaba tegnap vereséget szenvedett Veszprémben?

„Engem személy szerint nem foglalkoztatott, bár tudtuk mindannyian az eredményt. Nekünk ettől függetlenül, a pontok számolgatása nélkül kell harcolnunk, úgy, ahogy csak tudunk; ezt várjuk el a hátralévő két mérkőzésen is.“

Mint ismert, a napokban távozott a csapatból Ana Amorim. Mennyire tudtátok megoldani az ő helyettesítését ma?

„Már többször nyilatkoztam, hogy igen sokszor volt ő sérült, meg kellett oldanunk már jó néhányszor hiányzását. Ma nem éreztem hiányát, mindenki aki a pályára lépett, hozzá tudott járulni a csapat eredményességéhez. Mostantól Ana távozásával nem akarok többet foglalkozni. Azok a játékosok érdemelnek figyelmet, akik itt vannak, és nap mint nap készülnek az edzéseken a következő feladatokra. Napok óta nem beszélünk már erről, csak a saját feladatunkra, az előttünk álló két mérkőzésre koncentrálunk.“

A bajnokság legvégső fázisába értünk, mindössze két hazai meccs van már csak hátra...

„Mindenképp győzni szeretnénk ezeken, saját közönségünk jóban-rosszban kitartott mellettünk, feltétlenül megérdemlik, hogy szépen búcsúztassuk az idei szezont. Ez ráadásul együtt járna az ötödik hely megszerzésével, ami ettől a csapattól igenis jó eredmény lenne, és nagyon bízom benne, hogy minden játékosom ezt szem előtt tartva legalább így fog játszani, ahogy ma tette.“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP