A klubok egyhangúlag a rájátszásos rendszer mellett 2011.06.20.


Az NBI-es női klubokat tömörítő liga múlt heti megbeszélésén a résztvevők egyhangúlag a bajnokság rájátszásos lebonyolítása mellett döntöttek. A versenykiírás módosítására amiatt került sor, hogy a magyar válogatott nem jutott ki a világbajnokságra, és így a 2012-es londoni olimpián sem vesz részt.

A ligaülésen a jelenlevő klubok képviselői egyhangúlag az edzőbizottság – Németh András, Köstner Vilmos és Elek Gábor által kidolgozott – bajnoki menetrend-tervezetét fogadták el. Ennek értelmében az elmúlt két szezonnal megegyező lebonyolítási rendszerben zajlik majd az NBI a 2011/2012-es idényben is.

Az új kiírás két alapvető elvet követ: egyrészt nagy hangsúlyt fektet a válogatott megfelelő menedzselhetőségére; másrészt biztosítja a bajnokság folyamatos menetét, és megfelelő számú mérkőzésre ad lehetőséget. A folyamatosságot azért kell külön kiemelni, mert közel két évtizede nem volt arra példa, hogy nemzeti csapatunk hiányozzon világversenyről, így a brazíliai világbajnokság teljesen új helyzetet teremt a sportág iránti figyelem tekintetében. Korábban a szokásos, bő másfélhónapos téli bajnoki szünetben a válogatott VB- vagy EB-szereplése fenntartotta a női kézilabda iránti érdeklődést – idén decemberben azonban más lesz a helyzet…

Az űrt három decemberi forduló lesz hivatott pótolni, melyek közül kettő a világbajnokság idejére esik. Az ülésen az eredeti elképzelést egy lényeges kiegészítéssel fogadták el a klubok: a VB-n érintett játékost vagy edzőt alkalmazó csapatok január 31-ig halaszthatják e három fordulóbeli meccseiket.

A szokatlan decemberi játéknapok a folyamatos bajnoki menet fenntartása mellett a válogatott programhoz igazítva kerültek a programba. A válogatott számára a VB előtti időszak a különösen értékes – hiszen akkor számos felkészülési mérkőzésre várható meghívás, ami a csapat fejlődését szolgálja – viszont a VB alatti időszak kevésébé az. A három Karácsony előtti mérkőzés beiktatásával az őszi és tavaszi programba is több idő marad az EB-selejtezőkre történő felkészülésre.

Az ülésen más témák is felmerültek, így többek között a kettős játékengdéllyel NBI/B-ben szerepeltethető játékosok korhatárának emelése, a játékosügynökön teljesen szabályozatlan működési feltételeinek keretek közé szorítása és bizonyos hirdetési felületek ligaszintű értékesítése.


A Ligaülésen elfogadott javaslat a bajnoki menetrendre:

Őszi fordulók: szeptember 4., 11., 18., 25., október 2., 16., 30., november 13., december 11., 18., 21.
Tavaszi fordulók: január 8., 11., 15., 22., 29., február 5., 19., 26., március 4., 18., április 1.
A rájátszás fordulói: április 15., 29., május 6., 13., 20., 23.
MK-fordulók (3. fordulótól): november 6., január 25., március 11., április 21-22 (négyes döntő). 

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP