Edzői nyilatkozatok 2011.09.24.


Az Alcoa FKC és a Siófok KC számára egyaránt kulcsjelentőségű összecsapás a második félidő első felében dőlt el a vendégek javára, amikor az FKC 13 perc alatt mindössze egyszer vette be a Siófok kapuját. Imre Vilmos sportszerűen és elégedetten nyilatkozott csapata sikeréről; az érthetően csalódott Mihály Attila a vereség elsődleges okát a fegyelmezetlen és bátortalan támadó játékban látta.

Imre Vilmos, a Siófok KC-Galerius Fürdő vezetőedzője:

„A vártnál nagyobb arányban nyertünk, ráadásul a játék képe alapján sem volt ekkora különbség a két csapat között, ám a kapusteljesítmény meghatározó volt ma. Örülök, hogy a második félidőben tudtunk még javítani a teljesítményünkön az első félidőhöz képest, mert az első játékrész még kicsit hektikusra sikeredett.“

Már az első félidőben is szembetűnő volt, hogy rengetegszer lőhetett hetest a Fehérvár. Ezt szándékosan alakítottátok így Herr Orsiban bízva?

„Igen, szándékos volt, hogy bizonyos területeket adtunk oda az ellenfélnek, amiből reméltük, hogy a kapusteljesítmény nagyobb százalékú lesz, illetve nagyon figyeltünk az FKC kulcsembereire.“

A nyári erősítések után fordulóról fordulóra jobban megmutatkozik a Siófok ereje. Ezek alapján hová várod csapatod az idény végére?

„Nem nagyon szeretem, hogy sokan már az első fordulókban ki akarják osztani az érmeket, mert látni kell, hogy borzasztó kiegyensúlyozott bajnokság ez. A Győr más dimenziót képvisel, de az látszik, hogy a 2-8. helyek sorsáról nüanszok fognak dönteni. Aki ebben a keszekuszaságban pontos végeredményt tud mondani, az jósnak is elmehet. Én nem szeretnék jósolni, mindent elkövetünk a lehető legjobb helyezés eléréséért. A kérdésre válaszolva: csapatomat a 4-6. helyre várom, de itt bárki megverhet bárkit. Ki gondolta volna, hogy a Szekszárd 11 góllal legyőzi azt a Békéscsabát, akik ellen nekünk nagyon meg kellett izzadnunk. Mindenki dolgozik, erős a magyar női kézilabda, és ahogy erről pont most beszéltem a kapitánnyal is; azt remélem, ebből a válogatott fog nyertesen kijönni.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

Két kalkulálható vereség után itt egy harmadik… Mi okozhatta ezt a mai gyengébb teljesítményt?
 
„Egy ilyen rangadónak mondható mérkőzést nem lehet 21 lőtt góllal megnyerni.“

Herr Orsi kiemelkedő százalékkal védett…

„Egyrészt valóban kitűnően védett, másrészt kulcsembereink nem vállalták fel a felelősséget. Támadásban nem tudtam belső pozícióban három olyan embert fennhagyni, aki kellően bátor, felelősséget vállal, és jó döntéseket is hoz. Ennek a vereségnek nyilván meg lesznek a következményei, mert egyáltalán nem azt játszottuk, amit begyakoroltunk. Ahogy mentünk bele a meccsbe, lövéseknél egyre jobban elbizonytalanodtunk. A támadásaink egyre szervezetlenebbé váltak, gondolok itt beállós idő előtti keresésére, a ki nem kényszerített hibákra, a nem megfelelő pozícióból leadott lövésekre. A védekezésünk még elfogadható volt, de a 21 lőtt gól hazai pályán elfogadhatatlan.“

Hogyan lehet ebből a vereségből gyorsan felkelni?

„Először a fejekben kell rendet rakni, nyilván az ember kritikus helyzetben előveszi azokat a lövési formákat, amiben a legjobban bízik, de akkor sem jó eltérni a taktikától, mert ez fegyelmezetlenség.“

A folytatásban hogy alakul a program?

„A hétvégén pihenünk, majd hétfőtől készülünk a Szekszárd ellen. Ilyen fegyelmezetlenül, gyáva támadójátékkal, 21 lőtt góllal azonban ott sem lehet keresnivalónk, így feltétlenül javulnunk kell!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP