A kapusteljesítmény és ami megelőzi 2011.10.01.

Az Alcoa FKC pénteki, UKSE Szekszárd elleni idegenbeli győzelmében jelentős szerepe volt annak, hogy az első félidőben a hazaiaknak mindössze tíz találatot engedélyezett Trimmel Brigitta és az előtte hatékonyan működő védőfal. A kitűnő teljesítményt nyújtó 22 éves hálóőrünk nemcsak a mérkőzésről mesélt, hanem bepillantást engedett a kapusok felkészülésébe is…

Gratulálok a győzelemhez, illetve a remek teljesítményedhez, hiszen az első félidőben mindössze tíz alkalommal akadt a labda a hálódba!

„Köszönöm! Úgy érzem, hogy a teljesítményemben voltak jobb és rosszabb periódusok; volt például olyan átlövés is, melynél elhamarkodottan döntöttem, de tudom, hogy türelmesebbnek kell lennem, és kivárnom a megfelelő időpontot. Természetesen a védők is nagyon sokat segítettek, hogy legyen támpontom a védések során.”

Hogyan készültél, illetve készültetek Susuval [Sugár Tímea kapusedzővel] a Szekszárd elleni mérkőzésre?

„Először videóztunk, kielemeztük a játékosokat, a játékukat, hogy mire kell figyelnünk, majd ezeket az edzéseken és a kapusedzésen gyakoroltuk, ahogy ezt minden mérkőzés előtt megtesszük. Mérkőzések előtti nap mindig átnézem, amit gyakoroltunk, levetítem magam előtt, és onnantól kezdve csak közvetlenül a meccs előtt futom át még egyszer és utoljára.”

Melyek voltak a főbb pontok, amikre figyelned kellett?

„Minden meccsen megvannak az úgynevezett megkötések, például, hogy átlövéseknél ne legyünk türelmetlenek, vagy a ziccernél kövessük a jellegzetes sémákat. Természetesen az ellenfél egyes játékosaira is oda kellett figyelnünk, de döntően az edzéseken megbeszélt és begyakorolt kötelező mozdulatokra koncentráltam a leginkább.”

Jövő héten KEK-meccseket vívtok! Elmondanád, hogy miért lesz ez egy különleges mérkőzés a Számotokra?

„Igazából azért, mert ha végignézel a csapatunkon, korban nagyon fiatalnak számítunk, a csapat legtöbb tagjának ilyen nemzetközi szereplésben még nem volt része, nincs tapasztalata. Ezért ez egy jó alkalom lesz arra, hogy kipróbáljuk magunkat az európai mezőnyben, és megmutassuk, hogy nem véletlenül kerültünk ide!”

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP