Betti a válogatott bő keretében 2011.10.11.


Az elmúlt hétvégén nem csak a KEK-ben aratott kettős győzelem számított nagyszerű hírnek az Alcoa FKC-nál. A Fram Reykjavík elleni továbbjutás másnapján látott napvilágot Karl-Erik Böhn 28 fős kerete, melyben helyet kapott Horváth Bernadett is. 21 éves beállónkkal Réty Lilla, korábbi junior kapusunk készített hétfőn interjút.

Gratulálok Neked és a csapatnak ehhez a szép kettős győzelemhez! Elmondanád nekünk, hogy érezted magad a pályán, és milyennek láttad a csapat teljesítményét?

„KEK mérkőzést még nem játszottam, és nagyon jól éreztem magam a pályán. Emellett pedig külön nagy élmény ilyen jó közönség előtt játszani, mint amilyen a fehérvári; remek szurkolóink vannak!

A csapat teljesítményét jónak mondhatom, legalábbis az első meccsen mindenképp. Ott tényleg az egész csapat jól küzdött, és odatette magát, mindenki kivette részét a győzelemből. A második meccsen talán kicsit fáradtabbak voltunk, ami az eredményen is meglátszódott.”

És mi a véleményed az izlandi csapatról?

„Bár kicsit nehezebb párharcra számítottam, kifejezetten jó csapatnak ismertük meg a Framot. Ráadásul az izlandiakról tudni kell, hogy ők a kézilabda mellett mind dolgoznak. Nagy élmény volt ellenük játszani.”

Kire számítasz a következő fordulóban?

„Ha jól tudom, az oroszok lehetnek jelöltek; nagy kihívás lenne egy orosz csapat ellen játszani. De inkább azt remélem, hogy olyan országba megyünk, ahol kellemesebb idő van, és elmenekülhetünk majd egy kicsit a télből.” :) [Az interjú még a sorsolás előtt készült – de Betti kívánsága végül is teljesült...]

Végül engedd meg, hogy gratuláljak a magyar válogatott bővített keretébe való bekerülésedhez!

„Nagyon szépen köszönöm. Számomra hatalmas megtiszteltetés, hogy behívtak a bő keretbe. Nem számítottam rá; megmondom őszintén, sohasem soroltam magam a legjobbak közé, de ha a szövetségi kapitány így látja, annak nagyon örülök. Meglepődtem, hirtelen nem is tudok mit mondani, ma [hétfő] délután tudtam meg, és annyira meglepődtem, ahogy olvastam a nevem a keret tagjai között. Nagyon boldog vagyok!”

Mindent jót és további szép eredményeket kívánok Fehérváron és a válogatottban is!

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP