„Ilyen kihívások erősítik meg a csapatunkat!” 2011.10.18.


A válogatott hét miatti bajnoki szünet arra is jó alkalmat kínál, hogy visszatekintsünk az őszi szezon első felére. Az Alcoa FKC tíz tétmérkőzést vívott, melyek közül az utolsó négyet kilenc napon belül abszolválták Mihály Attila tanítványai. Rádl Tímeát, a fehérváriak csapatkapitányát kértük meg, hogy értékelje a vasárnapi meccset, illetve az elmúlt időszakot.

Hogyan értékeled a hétvégi, Dunaújváros elleni mérkőzést?

„Fontos két pontot szereztünk vasárnap, aminek nagyon örülök, hiszen a csapaton már érezhető volt a fáradtság. Jól védekeztünk, és elsősorban a lerohanásainknak köszönhetjük, hogy ennyi góllal el tudtunk lépni a Dunaújvárostól.”

Ezzel a meccsel egy négymérkőzéses sorozatot zártatok le. Hogy érezted a saját magad és a csapat szemszögéből ezt a kilenc napot?

„Mind mentálisan, mind fizikálisan elfáradtunk, húzós időszak volt számunkra, de örülök, hogy van két hetünk, mely alatt teljesen regenerálódhatunk, hogy még eredményesebben folytathassuk a bajnokságot. Jól jön most egy kis meccsszünet, egy stresszmentesebb időszak, amit erősítéssel tudunk tölteni, és az is jó érzés, hogy végre lesz szabad hétvégénk is.

A feltöltődés után aztán újult erővel vághatunk neki egy hasonlóan sűrű és fontos sorozatnak: Békéscsabára utazunk bajnokira, a Veszprémet fogadjuk az MK-ban, majd következik a két KEK-meccs az Üsküdar ellen. Meggyőződésem, hogy az elmúlt négymeccses sorozatunk tapasztalata nagy segítségünkre lesz a következő feladatok megoldásában. Ilyen kihívások erősítik meg a csapatunkat!”

A csapat fejlődését említetted – milyennek láttad a csapat teljesítményét az ősz első felében?

„Voltak jó meccseink, és volt, amikor gyengébb teljesítmény mutattunk, de összességében érződik, hogy egyre jobban összeszokik a csapat, és az új játékosok is egyre jobban beilleszkednek a játékrendszerünkbe. Továbbra is azon dolgozunk, hogy folyamatosan fejlődjön, javuljon a játékunk, és természetesen hogy minél több meccset győztesként vívjunk meg. A nemzetközi szereplésünk eddig nagyon jól sikerült, és bízom benne, hogy a törökök elleni mérkőzéseinken is jó formában leszünk, és tovább fogunk jutni.”

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP