KEK: „Csak a párharc felénél tartunk!“ 2011.11.06.


Az első félidei tapogatózás után a másodikban jelentős fölényben kézilabdázott az Alcoa FKC az Üsküdar BSK elleni KEK-mérkőzésen, aminek eredményeképpen 35-23-as fehérvári győzelem született. Mihály Attila ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a párharc mégcsak a felénél tart, de egyúttal dicséri is játékosai tegnap mutatott fegyelmezett játékát.

Nagyon magabiztos győzelmet értetek el! Miben látod a talán vártnál is nagyobb arányú siker okait?

„Az első félidő a feltérképezésről szólt leginkább. A török csapatban igen nagy küzdő társulatot ismertünk meg, viszont mi a második félidőben tovább tudtuk növelni a tempót, és egyre magabiztosabbá vált a védekezésünk, majd emiatt a támadójátékunk is eredményesebb lett. Minden jó megoldás növelte az önbizalmunkat, így szerencsére elég jelentős előnnyel zártuk az első mérkőzést.“

A videofelvételekhez képest okoztak nagy meglepetést a törökök?

„Tulajdonképpen nem; van egy-két egyénileg nagyon jól képzett, ügyes játékosuk, és rájuk már felfigyeltünk a videoelemzések során is.“

Ekkora előny birtokában van-e még igazi jelentősége a visszavágónak, vagy már csak formalitás lesz?

„Csak a párharc felénél tartunk! Egyértelművé kell tennünk a második meccsen is, hogy mi vagyunk a jobb csapat. Nem szabad mérlegelnünk, a lehető legjobb játékunkat kell nyújtanunk kint is. Ha tudunk, akkor nyerjünk kint is; ez a célunk.“

A hosszú utazás mennyiben okozhat nehézséget?

„Maga az utazás biztosan fárasztó lesz, viszont a mérleg pozitív oldala, hogy relatív egzotikus körülmények közé utazunk, és más hangulatú csarnokban játszunk.“

A tegnapi teljesítményből mi tetszett legjobban, miket szeretnél viszontlátni ezekből a következő meccseken is?

„A védekezésünk határozottságát mondanám elsőként. Jól működött a beállóssal szemben eltervezett taktikánk, illetve a második félidőben a nyitott ellen nagyon jól megtaláltuk a réseket, a hatosfal ellen pedig jó dinamikával támadtunk, jól tudtuk befejezni a támadásokat.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. november
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP