KEK: 0-0-ról indul a visszavágó 2011.11.06.


Tilinger Tamara szervező játékának, átlövéseinek és heteseinek nem találták ellenszerét az Üsküdar BSK játékosai a szombati mérkőzésen; az Alcoa FKC irányítója tíz góljával a találkozó legeredményesebb játékosának bizonyult. Pumi nyilatkozatában a csapategységet emeli ki, és óva int attól, hogy lefutottnak higgyük a párharcot.

„Csapatként funkcionáltunk, ez hozta meg a nagy különbségű győzelmet. Segítettük egymást a védekezésben, és a jó védekezés mögött bravúros kapusteljesítmény is volt.“

Alaposan kielemeztétek a törököket a meccs előtt, mégis az első félidőben sokáig kiegyenlített volt a küzdelem, majd a másodikban elhúztatok...

„Nem volt váratlan ellenfelünk játékában, hiszen kétszer is videóztunk róluk. Igazság szerint ezek alapján én úgy gondoltam, hogy erősebb csapatról van szó, de szerencsére nem így volt. Igaz a videók alapján az izlandiak is jobbnak tűntek, mint végül a pályán. Most is egyértelműen mi voltunk a jobbak, és egyáltalán nem volt kérdéses a győzelmünk hazai környezetben.“

Talán a visszatérésed óta a legjobb játékodat nyújtottad az Üsküdar ellen!

„Nagyon jól éreztem magam a pályán, igazság szerint még a meccs végére sem fáradtam el, még bírtam volna tovább! Örültem, hogy össze jött most a játék, de elsősorban nem is csak nekem ment, a csapat sikeréről kell inkább beszélni. Mindenki hozzátette a maga kis részét a győzelemhez.“

Nagy különbséggel győztetek most. Jelenthet-e problémát esetleg a visszavágón emiatt az elbizakodottság?

„Semennyire sem lehetünk elbizakodottak, mert még csak a félidőben járunk, és kétségünk sincs afelől, hogy a törökök mindent meg fognak tenni a továbbjutás kiharcolása érdekében! Nem dőlhetünk még hátra azért, mert 12 góllal nyertünk; úgy kell játszanunk, mintha 0-0-ról indulna a meccs!“

Már játszottál Törökországban, így milyen hangulatú meccsre számítasz egy hét múlva?

„Biztosan sokan ki fognak jönni a mérkőzésre, és tudtommal Fehérvárról is érkeznek szurkolók, aminek mi nagyon örülünk, és szükségünk is lesz a buzdításukra! Forró hangulatú mérkőzésre számítok! Győzni megyünk, úgy fogunk felállni, hogy nekünk nyernünk kell.“

Félszemmel már figyelgetitek a KEK-mezőnyt, hogy ki ellen játszhattok a következő fordulóban?

„Korai ez még, előbb a törökországi meccsre kell koncentrálnunk, de persze reméljük, minél tovább tudunk majd menetelni, főleg így, hogy a Magyar Kupa szereplésünk korán véget ért idén.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. december
HKSzeCsPSzoV
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP