KEK: „Dicséretet érdemelnek a törökök“ 2011.11.15.


Az Alcoa FKC elérte a célját Törökországban: az Üsküdar otthonában kivívta a továbbjutást, és a Kupagyőztesek Európa Kupájában a nyolcaddöntőbe jutott. Mihály Attilának ugyanakkor maradt hiányérzete a csapat isztambuli teljesítményével kapcsolatban, és nyilatkozatában hangsúlyozza, a következő fordulóban már nem engedheti meg azt csapata, hogy ne nyújtson kiemelkedő játékot a párharc mindkét mérkőzésén.

„Ugyan nem volt sok néző, igen jó hangulatú mérkőzést játszottunk egy nagy arénában. A meccs egészét értékelve úgy tűnt nekem, hogy ezúttal sajnos nem adtunk ki mindent magunkból. Nem koncentráltunk eléggé, ez meglátszott a játékunk tempóján, és nem egyszer a lövéseknél, támadásbefejezéseknél pontatlanok voltunk. Sajnos jó néhányan tudásuk alatt produkáltak, és bár a második félidőben volt egyszer hat gól a hátrányunk, a továbbjutásunk nem éreztem, hogy veszélyben forgott volna, így szerencsére mindenkinek tudtam játéklehetőséget adni.

A törökök mindenképp dicséretet érdemelnek, mert nagyon keményen nekünk estek az elejétől, és mindent egy lapra feltéve támadtak, sokkal jobb teljesítményt nyújtottak most, mint itthon, Magyarországon. Jó kapusteljesítményük és jó átlövéseik voltak, valamint a Fehérváron kiválóan semlegesített beállós most nagyon sok gondot okozott nekünk, pedig alapvetően nem mutatott mást, mint amire készültünk.“

Az Üsküdar elleni meccsel mondhatni lezárult az őszi szezon...

„Ma még volt egy levezető edzés, és most kapnak öt nap szünetet a játékosok, majd hétfőtől kezdjük meg a felkészülést a téli és tavaszi mérkőzésekre. Majdnem mindenben előre kell lépnünk, hiszen sokszor saját magunk vagyunk gátjai azoknak a lehetőségeknek, amiket edzéseken eredményesen tudunk megoldani. Nagyon sokszor úgy érzem, hogy fejben is meg kell erősödnünk, nem csak fizikailag, taktikailag és technikailag. Tavasszal nagy szükség lesz arra, hogy mindenki a korától és eddigi szerepétől függetlenül az egyéni legjobbját nyújtsa a csapat érdekében.“

Edzőmeccsek lesznek a Karácsony utáni, Vác elleni bajnokiig?

„Természetesen tervezünk edzőmérkőzéseket is a szünetre, de egyelőre csak egynek fix az időpontja: december elsején Algéria válogatottjával játszunk. Valószínű, hogy a Lokomotiva Zagreb is eljön Fehérvárra, valamint magyar klubokkal is szeretnénk felkészülési meccseket játszani. A Debrecen és a Vác elleni bajnokink van még hátra az őszi kiírásból, de a debreceniek elleni meccs időpontja változni fog a kiíráshoz képest, mivel Sandra Nikcevic révén érintettek vagyunk a vb-n.“

Mi a véleményed a nyolcaddöntők mai sorsolásáról?

„Immár olyan erős körbe kerültünk, ahol semmiképp nem lehet elég a továbbjutáshoz egy meccsnyi jó teljesítmény. A párharc mindkét meccsén magas nívón kell produkálnunk, mert a Zajecar egy komoly ellenfél, magasak, erősek és gyorsak. Nekünk nem lesz vesztenivalónk; ha a korábban említett játékelemekben tudunk fejlődni, akkor lehet esélyünk. Tény, hogy kaphattunk volna nehezebb és távolabbi csapatot – a Zajecar tehát  nem volt egy rossz húzás, az itthoni kezdés kicsit kedvezőtlen, de nekünk nagyon sok ilyen mérkőzésre van szükségünk. Ez nagyon jó kihívás számunkra, és én bízom az embereinkben. Februárig még nagyon sok dolgunk van, fel fogunk készülni a szerbekből, de majd csak akkor fogunk rájuk koncentrálni, hiszen addig még sok bajnoki vár ránk.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2021. január
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP