Közeleg Virág visszatérése 2011.11.18.


Jól halad Vaszari Virág rehabilitációja, és a tervek szerint a csapat eheti minipihenője után, azaz jövő hét hétfőtől teljesértékű edzésmunkát fog végezni – így belatható közelségbe kerül az Alcoa FKC balszélsőjének visszatérése. Virágot saját állapotán kívül a csapat eddigi teljesítményéről és a szezonbeli lehetőségeiről is kérdeztük.

„Kifejezetten jól érzem magam, sokat dolgoztam az utóbbi időben, külön edzésekre jártam, erősítettem a lábamat, és az elmúlt hetekben egy-két gyakorlatra már beálltam a csajokhoz is. Azt beszéltük meg Attilával [Mihály Attila vezetőedzővel], hogy most úgyis lesz egy hosszabb szünet tétmérkőzések nélkül, így könnyebben be tud építeni a csapatba. Játszunk edzőmérkőzéseket, lesznek erősítő edzések is – szépen fokozatosan vissza tudok jönni.“

Szinte minden mérkőzésen ott voltál. Hogy értékeled a csapat őszi teljesítményét?

„Igen, a törökországi meccs volt az egyetlen, amit nem láttam. A nyártól kezdve nagyon sokat dolgozott a csapat, és a munka eredménye egyre jobban meg is mutatkozott szerintem. Egyre több olyan dolgot láthattunk viszont, amit Attila és Kicsi [Siti Bea] kért a lányoktól, és bízom benne, hogy ezalatt a pár hét alatt is sok olyan új dolgot tudunk elsajátítani, ami a későbbiekben szintén hasznunkra lesz!“

25 éves korod ellenére a keret egyik legrutinosabbja tagja vagy. Mit gondolsz, mivel tudsz majd a csapat hasznára lenni a tavaszi idényben?

„Nehéz kérdés! A korom alapján valóban a harmadik legidősebb vagyok, de egyelőre az a legfontosabb, hogy minél jobban játékba tudjak lendülni, mert a többiektől, akik már túlestek egy ilyen hosszú kihagyáson, tudom, hogy ez nem lesz egyszerű! Nagyon sokat kell dolgoznom, így egyelőre „csak” azt szeretném, hogy sikerüljön visszatérnem a legjobb formámba, és utána persze szeretném mindenben segíteni a csapatot, mind mentálisan, mind pedig a játékommal.“

Várhatóan pont a Vác ellen térsz majd vissza. Ez mennyire lesz különleges élmény?

„Biztos, hogy különleges lesz, hiszen két nagyon jó évet töltöttem Vácon, és mindig különleges a volt csapatunk ellen játszani. Ez akkor is így volt, amikor a váciakkal jöttem vissza Fehérvárra. Nyilván minden mérkőzésünkre készülünk, de a volt csapat ellen pályára lépni még ad egy kis plusz motivációt.“

Mit vársz csapatodtól a tavaszi idényben?

„Bízom benne, hogy előrébb tudunk araszolni, hiszen voltak olyan meccsek, amiket talán meg lehetett volna nyerni, én legalábbis úgy gondolom. A hazai találkozók többségén itthon kell tartanunk a pontokat. Eléggé kiszámíthatatlan ez a bajnokság, voltak meglepetések már, és remélem, mi is tudunk majd még pozitív meglepetéseket okozni, és előrébb léphetünk a tabellán.“

A KEK-ben a Zajecart kaptátok. Mi a véleményed a sorsolásról?

„Kaphattunk volna sokkal nehezebb ellenfelet is. Tudom, hogy ők is a BL-selejtezőből érkeztek, sőt épp abban a csoportban voltak, mint az Üsküdar, és a törököket ők is legyőzték. Nyilván más típusú kézilabdát játszanak a szerbek, akik nagyon jó csapat. Nagy csatát várok ellenük, és remélem, mi tudunk majd továbbjutni!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. július
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP