Könnyek a tévé előtt 2011.12.14.


A brazíliai világbajnokság helyett fehérvári edzőmeccseken lépett pályára a montenegrói balátlövő, Sandra Nikcevic. Az Alcoa FKC rendkívül balszerencsés játékosa betegség miatt maradt le a világversenyről. Elkeseredettsége érthető, hiszen a mérkőzések közötti szünetben vélhetően szívesebben múlatta volna az időt világklasszis honfitársaival a brazil nyárban, mint a télies időben, Fejérben.

Míg Bojana Popovic, Katarina Bulatovic, a nyártól győri színekben szereplő Jovanka Radicevic vagy a korábbi győri, Ana Djokic is a távolban szórta a gókolat, ő edzőmeccseket vívott. A jobbkezes átlövő a nyáron igazolt Magyarországra, előzőleg a horvát Pula, majd a Koprivnica együttesét erősítette.

„Két napon át sírtam, amikor kiderült, nem utazhatok a csapattal Brazíliába. Az utóbbi két évben minden kvalifikációs mérkőzésen pályára léptem, biztos csapattagnak számítottam. Átvettem a formaruhát, az összes felszerelést, készültem az utazásra. Azonban megbetegedtem, ezért az edzések és az utolsó felkészülési találkozók mindegyikén nem vehettem részt, hol gyakorolhattam, hol nem. A lázam hirtelen felszökött 39 fokra, bár injekcióztak, nem tudták levinni, ezért az orvosok végül eltiltottak az utazástól“ – mondja a 27 éves Nikcevic, aki fiatal kora ellenére az FKC korelnöke.

Hangjában még mindig érzékelhető a csalódottság. Amikor arról faggatom, volt-e arra esély, hogy néhány nappal később a többiek után repüljön, nemmel válaszol. A keret elutazott, ő pedig otthon maradt, illetve ahogy jobban lett, Fehérvár felé vette az irányt. Nagy álma teljesült volna a világversennyel, ráadásul Dél-Amerikában sem járt még soha, s nem tudja, valaha kap-e még erre esélyt az élettől, vagy sem.

Társai a csoportmeccseken bizonyították rátermettségüket, az egyik legerősebb csoportból a második helyen léptek a 16 közé, ám a negyeddöntőbe már nem sikerült beverekedniük magukat, lévén meglepetésre 24-19-es vereséget szenvedtek a spanyoloktól.

„Természetesen néztem a válogatott meccseit, de a többi rivális összecsapásait is megtekintem. Többször előfordult, hogy kijöttek a könnyeim, nagyon szerettem volna ott lenni a többiekkel“ – tette hozzá Nikcevic.

Horog László
fehervar.hir24.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP