Edzői nyilatkozatok 2011.12.23.


A két bajnoki ponton túl lélektanilag is óriási jelentősége volt a DVSC-Fórum – Alcoa FKC mérkőzésnek mindkét fél részére. A hazaiak szinte utánpótlás-kerettel mutatták meg, hogy a sok távozó ellenére is perspektíva van a csapatban. A fehérváriak viszont hiába érkeztek nagy reményekkel a cívisvárosba, csalódottan távoztak onnan…

Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum vezetőedzője:

„Sokat ér ez a győzelem, hitet ad a további munkához. Meglepett, hogy ilyen taktikusan játszottunk, szinte technikai hibák nélkül. Döntő volt, hogy nem követtünk el olyan hibákat, amiből könnyű gólokat tudott volna lőni a Fehérvár, támadásban pedig mindig helyzetig próbáltunk játszani. Első félidőben főleg átlövésekből, a másodikban betörésekből voltunk jók. A nyitott védekezés volt a győzelem kulcsa, meg a kis fiatal lány a kapunkban!“

Számított ilyen jó teljesítményre Makai Veronikától?

„Nagyon vagány lány! Azt nem mondom, hogy számítottam, de éreztem, sokat fog hozzátenni. Nagyon fiatal tehetség, jó szellemű játékos, de az egész csapatot dicséret illeti, mert jó fal volt előtte – nyitott és zárt egyaránt. Ez csapatmunka volt, amihez mindenki hozzátett, így nagyon örülök.“

Ma volt a közgyűlés Debrecenben. Lehet már tudni valami konkrétat a jövőről?

„Még a közgyűlés eredményét nem tudom, de előtte volt egy beszélgetés a város polgármesterével, aki biztatott minket: a város átveszi a kézilabda csapatot, ő lesz a támogatónk, megveszi a tulajdonrészt Gellén Andrástól, és szépen lassan helyreállítja a kézilabda renoméját és becsületét Debrecenben.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Nem kis csalódást okoztunk ma. Semmiben nem emlékeztetett csapatom arra, amit akár tegnap, vagy bármikor mutatni képes, illetve amire számítottunk. Számomra teljességgel érthetetlen ez a leblokkolás, amit ma produkált a csapat.“

A Debrecen jelentősen meggyengült már az ősz majd az elmúlt napok során is. Lehetett emiatt némi elbizakodottság a csapaton?

„Nem tudom, de azt gondolom, hogy vannak olyan játékosaim, akik ha látják, hogy az ellenfél nem adja olcsón a bőrét, akkor képesek rátenni még egy lapáttal, és sokkal fegyelmezettebben, az elvárt taktikát betartva, az ellenfél védekezéséhez megfelelő taktikát választva, fegyelmezetten végigjátssza a játékot. Ez ma nem sikerült egyáltalán!

Egy hét múlva a harmadik helyezett Vác látogat Fehérvárra. Mik a legfontosabb javítanivalók?

„Annál a csapatnál, ahol mindenkinél, aki pályára lép, így el tud veszni a teljesítőképesség, ez egy nagyon komoly kérdés, és jelen pillanatban mondhatni mindenben javulnunk kell, de első sorban a fejekben kell rendet tennünk. Bebizonyítottuk már sokszor, hogy ennél többet tudunk, de ezt is mi produkáltuk. Számomra nagyon komoly csalódás volt majdnem minden ember pályán nyújtott teljesítménye.

Az első és legfontosabb, amit ki kell irtani a fejekből, az a fegyelmezetlenség! Ilyen rosszul nem játszhatunk még egyszer! Mondjuk ki: e produkció miatt ma csúfos vereség lett a vége. El kell gondolkodnia mindenkinek! Ha meg akarjuk menteni ezt a szezont, ha el akarjuk kezdeni a felkapaszkodást, amire egy óriási lehetőséget szalasztottunk most el, akkor sokkal alázatosabban és sokkal több figyelemmel kell játszanunk!

Messze mutatnak a dolgok, minden játékosom megadta magát sok esetben – ez számomra meglepetés sajnos, és nagyon sürgősen megoldást kell erre találnunk. Karácsony után, tévés mérkőzésen jönnek a váciak, nem játszhatunk így még egyszer. Ebből a mai teljesítményből mindenkinek nagyon sokat kell levenni, ez a vereség nagyon komoly nyomot kell hagyjon. Csapatszinten vallottunk olyan kudarcot, amire egyáltalán nem számítottunk, és megmondom őszintén, nem tudom és nem is akarom megmagyarázni.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP