Szombaton a Kiskunhalast fogadjuk 2012.01.06.


Bár a két csapat bajnoki helyezése, illetve a Fehérváron lejátszott mérkőzéseinek statisztikája is egyértelműen az Alcoa FKC mellett szól, Mihály Attila óvatosságra és teljes koncentrációra int a szombati, Kiskunhalas elleni hazai összecsapás előtt. A meccset a Cunder.hu az interneten élőben közvetíti, míg a Fehérvár Televízión felvételről sugározza.

Alcoa FKC – Kiskunhalas NKSE
Január 8. (szombat), 18:00, Köfém Sportcsarnok
NBI, 12. forduló
Játékvezetők: B. Pech Katalin, Vágvölgyi Mária


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Bár a Kiskunhalas jelenleg a 12. helyen áll a bajnoki tabellán, a szezon folyamán többször bizonyították, idegenben is képesek teher nélkül, felszabadultan, jól játszani. Erre példa a veszprémi egygólos, időntúli hétméteressel elszenvedett vereségük és dunaújvárosi pontszerzésük.

Támadó játékukat nagyban meghatározza irányítójuk, Barna Éva teljesítménye, aki mellett több jelentős NBI-es rutinnal rendelkező játékos alkotja a Halas kezdősorát. A napokban lezajlott edzőváltás olyan szempontból is új helyzetet teremt náluk, hogy egy ilyen változás mindig új impulzusokat jelent egy csapat számára.

Mindezekkel együtt győzelmet várok a csapatunktól; koncentrált és fegyelmezett játékkal itthon kell tartanunk a két pontot! Örülök annak, hogy a legutóbbi, Vác elleni hazai mérkőzésünk jól sikerült, és elvárom a csapatomtól, hogy szombaton is a Vác ellen látott hőfokon és tempóban kézilabdázzunk!“


Az Alcoa FKC mérlege a Kiskunhalas NKSE ellen

Az elmúlt tíz idényből (beleértve a jelenlegit) a Kiskunhalas NKSE hétszer szerepelt az NBI-ben; ezidő alatt 15 alkalommal mérkőzött meg egymással az Alcoa FKC és a Kiskunhalas (a 2005/2006-os idényben a rájátszásban is összekerült a két csapat).

A mérleg fehérvári fölényt mutat, de az alföldiek főleg otthonukban többször is borsot törtek az FKC orra alá. A nyolc halasi bajnokiból hármat nyertek a hazaiak, egy végződött döntetlennel, és négyszer hozta el az Alcoa mindkét pontot – legutóbb szeptemberben, az idei bajnokság nyitófordulóban, amikor 28-27-es fehérvári győzelem született.

A Köfém Sportcsarnokban azonban makulátlan az FKC mérlege a Kiskunhalas ellen az utóbbi tíz szezonban: hét mérkőzésből hét győzelem, 229 (átlagban 32,7) lőtt és 177 (átlagban 25,3) kapott gól.


Az elmúlt tíz évben így szerepelt a Kiskunhalas Fehérváron:

2004. október 27.: Cornexi-Alcoa – Kiskunhalas NKSE 35-27
2005. október 5.: Cornexi-Alcoa – Kiskunhalas NKSE 24-18
2006. április 28.: Cornexi-Alcoa – Kiskunhalas NKSE 29-28
2006. október 25.: Cornexi-Alcoa – Kiskunhalas NKSE 37-33
2008. május 24.: Fehérép-Alcoa FKC – Kiskunhalasi NKSE 44-31
2008. szeptember 6.: Fehérép-Alcoa FKC – Kiskunhalas NKSE 31-21
2009. szeptember 30: Alcoa FKC – Kiskunhalas NKSE 29-19


Közvetítések:

Cunder.hu: szombat, 17:50 (internetes, élő közvetítés – www.cunder.hu)
Fehérvár TV: szombat, 20:45 (felvételről)

fkc.hu
Fotó: Kaczur Károly


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP