„Megfogyatkozva kell helytállnunk“ 2012.01.10.


Az Alcoa FKC szerdán 18 órakor a Veszprém Barabás KC vendégeként lép pályára a bajnokság 13. fordulójában. Hogy kinek kedvez majd a játéknap sorszáma, azt előre nem tudni, de az előjelek tekintetében a fehérváriaknak nem hozott szerencsét: a keret több mint felét döntötte le a járványos hasmenés. Pedig eddig mind a négy veszprémi tétmérkőzéséről győztesen tért haza az FKC…

Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC
Január 11. (szerda), 18:00; Veszprém, Március 15. u.
NBI, 13. forduló:
Játékvezetők: Kékes Csaba, Kékes Pál


Tilinger Tamara, az Alcoa FKC irányítója:

„Nagyon nehéz dolgunk lesz, mert a szombati bajnoki óta már körülbelül tízen megbetegedtek! Ma [hétfőn] már csak heten edzettünk, és így vágunk neki a veszprémi meccsnek, hogy jelenleg nincs Vaszari Virág, Szikora Melinda, Horváth Bernadett, Bízik Bogi és a fiatalok is elkapták ezt a hányás-hasmenés vírust. Én még egyelőre „állom a sarat”, bízom benne, hogy nem fogok lebetegedni, jól érzem magam, kitartok!

A Veszprém egyébként is nagyon jó csapat, és most alaposan megfogyatkozva kell ellenünk helytállnunk, de remélem, hogy így is jó eredményt tudunk elérni. Ráadásul az őszi meccseink óta leszerződtették Hornyák Dórát, aki több poszton is bevethető, és biztosan sokat jelent nekik, mert így jobban tudja forgatni csapatát Gyurka János. Nekünk mindenkire készülnünk kell! Egy olyan játékkal, mint amit a Vác ellen produkáltunk, sikeresek lehetünk Veszprémben is. Mindennek meg kell találnunk a pozitív oldalát: felszabadultan játszhatunk, mert nagyon kevesen vagyunk.“

Szikora Melinda, az Alcoa FKC kapusa:

„Van egy igen intelligens és nagyon jó kezű irányítójuk Bulath Anita személyében, aki általában a hátára veszi a csapatot. Az ő semlegesítése lesz az elsődleges feladat, igaz, ezt az őszi, itthoni két meccsen csak hellyel-közzel tudtuk megoldani. Természetesen rajta kívül is van még néhány olyan játékosuk, akire figyelnünk kell, de mindenképp Bulath a kulcs. A mi részünkről az lehet célravezető, ha koncentráltan, csapatként játszunk. Védekezésben nagyon keménynek kell lennünk, mert amikor nem kapunk gólt, akkor gyors lerohanásokból komoly előnyt szerezhetünk.“


Az Alcoa FKC mérlege a Veszprém ellen

A Veszprém Barabás KC a harmadik szezonját játssza az első osztályban, és e két és fél éven belül immár tizenegyedszer mérkőzik meg tétmérkőzésen az Alcoa FKC-vel. Az eddigi tíz összecsapás közül – melyekből hét (!) végződött háromgólosnál nem nagyobb különbséggel – az elsőt és az utolsót nyerték a veszprémiek: az előbbi egy bajnoki volt a Köfém Sportcsarnokban (2010 januárjában 23-26), utóbbi a novemberi Magyar Kupa meccs szintén Fehérváron (30-31). Emellett hét FKC-győzelem és egy döntetlen teszi teljessé a két csapat egymás elleni mérlegét. Veszprémbe négyszer látogatott az Alcoa, és mind a négy alkalommal győztesként hagyta el a pályát!
 
Így szerepelt az Alcoa FKC Veszprémben:

2010. március 25.: Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC 32-34 (NBI, alapszakasz)
2010. november 3.: Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC 26-30 (Magyar Kupa)
2010. december 28.: Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC 28-29 (NBI, alapszakasz)
2011. április 9.: Veszprém Barabás KC – Alcoa FKC 21-33 (NBI, rájátszás)


Közvetítések:

Fehérvár TV: csütörtök, 20:45 (felvételről)

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP