Edzői nyilatkozatok 2012.01.16.


Az Alcoa FKC – FTC Rail Cargo Hungaria mérkőzés után a csapatok játékának az eredményben is megmutatkozó hullámzása foglalkoztatta a vezetőedzőket. Elek Gábor az elmúlt két meccs kudarcélményei után lélektanilag is különösen fontosnak ítéli a fehérváriak ellen aratott győzelmet. Mihály Attila megengedhetetlennek tart két tízperces rövidzárlatot egy olyan csapat ellen, mellyel szemben eleve extrateljesítményre lett volna szükség a sikerhez.

Elek Gábor, az FTC Rail Cargo Hungaria vezetőedzője:

„Nagyon-nagyon mély gödörből kell most nekünk kimászni, amit mi ástunk magunknak. A Győr elleni mérkőzés óta eltelt edzésmunka alapján tudtam, hogy nagyon nagy lelki mélyponton volt a társaság – hangsúlyozom, ezalól én sem vagyok kivétel. Nagyon nehéz ilyen mérkőzések után úgy csinálni, mintha semmi sem történt volna. Ilyenkor tudni kell a játékos fejével gondolkozni, ő is a fenébe kívánja az egészet, valamilyen szinten ezt ki kell rugdosni belőle – tegnap valóban nem is kicsit meg kellett emelnem a hangom edzés után.

Ma a második félidő első hat-nyolc percétől eltekintve nem volt problémás időszakunk, az viszont nagyon az volt: pillanatok alatt visszahoztuk a meccsbe a Fehérvárt. A szünetben a legfontosabb mondandóm az volt, hogy nehogy belelkesítsük őket, erre pont ez történt, de hál'Istennek ki tudtunk belőle mászni egy agresszív védekezéssel. Úgy gondolom, a szerencsének is meghatározó szerepe volt, abban is, hogy az FKC nagyon gyorsan ránk tudott jönni, lecsorgó labdák, kipattanók kedveztek nekik, majd ez megfordult, és a szerencse kiegyenlítődött. Sokat tettünk a győzelemért, tudtuk, hogy ez egy nehéz mérkőzés lesz.“


Mihály Attila, az Alcoa FKC vezetőedzője:

„Ahhoz, hogy pontot vagy pontokat szerezzünk, nem engedhető meg kétszer tízperces rövidzárlat.“

A második félidő elején nagyszerűen játszottatok. Mi zajlott az öltözőben?

„A szünetben semmi extrát nem mondtam, csak pontosításokat kértem azokban, amit már az első félidőben is kellett volna csinálnunk. Sajnos mindkét félidőben volt egy-egy kb. tízperces olyan blokk, amikor se támadásban, se védekezésben nem azt nyújtottuk, amivel készültünk. Ez ellen a Fradi ellen ilyen természetesen nem fér bele, ellenük csak extrát nyújtva lehetett volna keresnivalónk. Voltak nagyon jó szakaszai a mérkőzésnek, de ez kevés.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP