Negyedszer látogatunk Siófokra 2012.01.20.


Az Alcoa FKC az eddigi három siófoki vendégszereplése során egy, illetve két góllal maradt alul a 2009/2010-es szezonban, majd tavaly háromgóllal legyőzte a Balaton-parti együttest. A Siófok KC az előző idényben a csalódást keltő 10. helyen végzett, de azóta szinte teljesen átalakult, és a válogatott játékosok sorával megerősített kerettel a tabella harmadik helyén áll. A mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik.

Január 21. (szombat), 18:00
NBI, 15. forduló:
Siófok KC-Galerius Fürdő – Alcoa FKC
Siófok, Beszédes József Ált. Isk. (Siófok Szépvölgyi u. 2.)
Játékvezetők: Bacs József, Bán Tamás

Az utánpótlás-mérkőzések kezdési időpontjai:
Ifjúsági: 14:00
Junior: 16:00


Mihály Attila: „Nincs veszítenivalónk“

„Be kell végre bizonyítanunk, hogy idegenben is acélosak tudunk lenni! Siófokon kisebb bravúrral ugyan, de igenis elérhetünk jó eredményt, ráadásul nincs vesztenivalónk – ha ezt elhiszik az embereink, akkor minden mindegy alapon nekik tudunk menni. Ez azt is jelenti ugyanakkor, hogy a taktikát fegyelmezetten betartva kell játszanunk! Ezt megvalósítva lesz esélyünk az előrelépésre.“


Siófok KC – Alcoa FKC: az eddigi mérleg

A Siófok KC harmadik szezonját tölti az élvonalban, és a sikeres bemutatkozó év, majd a csalódást keltő tavalyi szereplés (10. helyezés) után ebben az idényben éremesélyessé lépett elő a nyáron szinte teljesen kicserélődött Balaton-parti csapat. Imre Vilmos együttese Herr Orsolya, Bódi Bernadett, Ábrahám Szilvia, Bogdanovics Annamária és Mörtel Renáta személyében válogatott szintű játékosok sorával erősödett a szezon kezdetén.

Az Alcoa FKC a három év alatt hét bajnokit vívott a Siófokkal, melyek közül hármat megnyert, négyet elveszített. Idegenben egy győzelem és két vereség a fehérváriak mérlege szombati ellenfelükkel szemben.

A siófoki összecsapások eredményei:

2009. október 28.: Siófok KC – Alcoa FKC 32-31
2010. május 8.: Siófok KC – Alcoa FKC 33-31 (rájátszás)
2010. szeptember 8.: Siófok KC – Alcoa FKC RightPhone 29-32


Közvetítések:

Fehérvár TV: vasárnap, 17:40 (felvételről)

fkc.hu

Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP