Hit, akarat, harcosság 2012.01.22.


Siófokon sorozatban harmadik vereségét szenvedte az Alcoa FKC. A nehéz Veszprém-FTC-Siófok sorozat után három olyan mérkőzés következik, melyeken elvárható a győzelem Mihály Attila csapatától. A fehérváriak vezetőedzője szerint ehhez csapatának ki kell küszöbölnie az üresjáratokat, illetve „meg kell töltenie hittel a támadójátékot, akarattal és harcossággal a védekezést“.

„Az első félidő nagyjából a várakozásainknak megfelelően alakult, tudtunk gyors gólokat lőni, és viszonylag jó volt a védekezésünk. Valahogy ezt a feszességet a második félidőre elvesztettük, támadásban sokkal bizonytalanabbá váltunk, és nem volt, aki direkt felelősséget vállaljon, ezért elég sok hibával küszködtünk. A második félidő első felében nagy arányú vezetést szereztek a hazaiak, és azt gondolom, ott mentálisan is feladtuk.“

Három vereség után jön három olyan meccs, ami döntő lehet a középházi szereplés szempontjából... Mit vársz a Szekszárd, Dunaújváros, Békéscsaba sorozattól?

„Hat pontot! Mindhárom vereségünk mondhatni papírforma volt, de a mutatott játék alapján lehetett volna pontot csípni, viszont legjobb esetben is csak negyven percet tudunk figyelni, és általában bejön húsz perc nagyon komoly rövidzárlat, ami ebben a magyar mezőnyben nem megengedhető. Nyilván azoknak is sokkal többet hozzá kell tenniük, akik beszállnak a kispadról, de akiknek vezérszerepet szántam, azoknak még inkább felelősséget kell vállalniuk, jó döntéseket kell hozniuk mind támadásban, mind védekezésben – irányt kell mutatniuk a csapatnak!

Ma is mindenkinek meg volt a felelőssége; a legelkeserítőbb az, hogy ezúttal öt-hatgólos hátránynál feladtuk a találkozót, ami látványos és bosszantó volt. Ezt nagyon nehezen tudom elviselni, és szerettem volna, ha az én csapatom sokkal többet játszik extázisban, úgy mint az előző szezonban tették, de ettől jelenleg messze vagyunk. Szeretném ha hatvan percig fegyelmezetten, egymást segítve játszanánk; ha ez megvalósul, nincs félnivalónk.“

Milyen lépéseket kell tenni ennek megvalósításáért?

„Meg kell tölteni hittel a támadójátékot, akarattal és harcossággal a védekezést. Összességében a játékosok sokkal jobban egymásra vannak utalva, mint azt gondolják. Ha erre végre ráéreznek, akkor újra elindulunk felfelé – másban nem gondolkodom.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP