Folytatni a hagyományt 2012.01.27.


Az Alcoa FKC az NBI jelenlegi mezőnyének egyetlen olyan csapatát fogadja a Köfém Sportcsarnokban, mely ellen 100%-os a mérlege. Az első osztályban második szezonját töltő UKSE Szekszárd ugyanakkor az idén már néhány figyelemre méltó eredménnyel büszkélkedhet, és keretükben szerepel Borbás Rita és Triffa Ágnes is. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik.

Január 28. (szombat), 18:00
NBI, 16. forduló:
Alcoa FKC – UKSE Szekszárd
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Miskei Balázs

Az utánpótlás-mérkőzések kezdési időpontjai:
Ifjúsági: 14:00
Junior: 16:00

Ezúttal is két darab 5000 forintos Cosmo Sport ajándékutalványt sorsolunk ki a mérkőzésre jegyetvásárlók között a találkozó szünetében.


Az UKSE Szekszárd bravúros eredményekkel kezdte a szezont, hiszen a 2. fordulóban Dunaújvárosban sikerült nyerniük, majd a alig egy héttel később hazai pályán 31-20-ra verték a Békéscsabát. Kovács Jenő tanítványai a 7. fordulóban szintén otthonukban szereztek pontot a Vác ellen, de ezt követően sorozatban nyolc mérkőzésen vereséget szenvedtek, így öt pontot gyűjtve a tabella 11. helyén állnak.

Az Alcoa FKC nehéz, hárommeccses sorozata után – melynek során a Veszprém, az FTC és a Siófok is legyőzte a fehérváriakat – Siti Bea, az Alcoa FKC másodedzője ezúttal kötelezőnek tartja, hogy csapata nyertesen hagyja el szombaton a Köfém Sportcsarnok parkettjét:

„Ha matematikailag tekintünk a Szekszárd elleni bajnokira, akkor ezúttal tényleg kötelező számunkra a győzelem, hiszen mindenképpen szükségünk van a két pontra ahhoz, hogy továbbra is a saját kezünkbe tartsuk a sorsunk a középházi rájátszásba kerülést illetően. Gyakorlati oldalról is elvárás a csapatunkkal szemben, hogy a két csapat dinámikája közötti különbségből fakadó előnyünket a pályán győzelem formájában tudjuk realizálni!“

A két csapat egymás elleni eredményei

2010. szeptember 15.: UKSE Szekszárd – Alcoa FKC RightPhone 26-31
2011. január 23.: Alcoa FKC RightPhone – UKSE Szekszárd 36-32
2011. szeptember 30.: UKSE Szekszárd – Alcoa FKC 27-29


Közvetítés

Cunder.hu: szombat, 17:55 (internetes LiveStream élőben)
Fehérvár TV: vasárnap, 13:40 (felvételről)

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2023. május
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP