Mától Konkoly Csaba az Alcoa FKC vezetőedzője 2012.02.08.


Az előzetes találgatások immár ténnyé váltak: a szezon végéig Konkoly Csaba tölti be az Alcoa FKC vezetőedzői pozícióját. A szerda délutáni edzést már a Győri Audi ETO korábbi szakvezetője vezette, és ő irányítja a csapatot a szombati, Zajecar elleni KEK-visszavágón is. Az elmúlt négy év bajnokcsapatának mesterével az első fehérvári napjának végén készítettünk interjút.

Elfogadtad a Fehérvár hívását. Mennyire lesz újszerű ez a feladat számodra, hiszen korábban a Győrrel mondhatni külön kategóriát képviseltetek a bajnokságban, mostantól viszont minden pontért nagyot kell küzdeni?

„Azt mondhatom, hogy mindkét klubnak pozitív a hozzáállása a dologhoz, egyrészt az Alcoa FKC, hogy megkeresett, másrészt az Audi ETO KC, hogy az utánpótlás szakmai igazgató-helyettesi poszt mellett, amit betöltök Győrben, erre a négy-öt hónapra lehetővé tették, hogy megpróbáljak megfelelni annak a szakmai kihívásnak, amit a fehérvári klub és jómagam is magunk elé állítottunk. Ebben valóban ez az újszerű, és ezért is érdekel, mert eddig is vonzottak ezek a kihívások. Olyan szempontból kell koncentrálnunk a következő bajnoki fordulókra, hogy visszakerülhessünk a középmezőnybe. Ez egy megvalósítható cél, a saját kezünkben van a sorsunk, a következő öt fordulóban van erre esély.“

Több mérkőzését láttad idén a Fehérvárnak. Meglátásod szerint mi lehet az oka az eddigi gyengébb szereplésnek?

„Minden csapat szereplésében vannak hullámvölgyek, ezek a hullámvölgyek nem csak konkrétan az edző nyakába varrhatóak, főleg akkor nem, ha ezek ilyen szoros mérkőzéseken dőltek el, mint ahogy ezeken a ponthullajtó mérkőzéseken történtek. Mindenképp szeretnék Mihály Attila munkájára támaszkodni, a már meglévő értékekre építünk a továbbiakban, és természetesen igyekszem a saját magam által kigondolt dolgokkal segíteni, tudásom legjavával továbblendíteni a csapatot. Remélem, hogy mindez pozitívan fog elsülni!“

Ma már lezajlott az első közös edzés is. Mik voltak a benyomásaid erről?

„Egy csapat lelkivilágát tekintve törvényszerű, hogy a győzelem mindig feldobja az embereket; ez látszódott most is. A hétvégi eredmény óriási fegyvertény: négy góllal sikerült megnyerni egy nemzetközi színvonalú mérkőzést. Ez a pozitív hozzáállás érezhető volt a lányokon, mindenképp erre is szeretnék alapozni a következő napokban, így a visszavágón is. Siti Beával, akit felkértem segítőmnek, ezt a részt igyekszünk erősíteni a lányokban: ha egyszer meg tudták csinálni a bravúrt, akkor – bár jóval nehezebb körülmények között, gondolok itt az idegenbeli mérkőzések speciális atmoszférájára, de mindenképp erőnkhöz mérten, vagy akár kicsit túl is teljesítve azt – próbáljunk szombaton is megfelelni.“

Esetleg erősítéseken is járnak a gondolataid?

„Én konzervatív vagyok ebben. Egy csapat, amely együtt készült, legyen együtt jóban-rosszban. Abszolút nem gondolkodtunk a szakmai stábbal azon, hogy ezt a csapatot megváltoztassuk. Egy új emberrel éppúgy gyengíteni is lehet a kialakult csapategységet, mint amennyit az érkezése javíthatna. Szó sincs ilyenről, a meglévő kerettel állunk neki az előttünk lévő feladatok megoldásának.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP