18. forduló 18-án, 18 órakor 2012.02.17.


Az elmúlt években számos emlékezetes összecsapást vívott egymás ellen az Alcoa FKC és a BB-Békéscsabai ENKSE. A kezdeti fehérvári sikerek után két olyan szezon következett, melyekben rendre csabai győzelmek születtek; az elmúlt öt összecsapáson viszont mindig a hazaiaknak termett babér. Hogy e sorozat folytatódik-e, arra szombaton 18 órai kezdettel kapjuk meg a választ…

Február 18. (szombat), 18:00
NBI, 18. forduló:
Alcoa FKC – BB-Békéscsabai ENKSE
Székesfehérvár, Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Herczeg Péter, Südi Péter

Az utánpótlás-mérkőzések kezdési időpontjai:
Ifjúsági: 14:00
Junior: 16:00


Kezdetben székesfehérvári fölény jellemezte az Alcoa FKC és a Békéscsabai ENKSE bajnoki összecsapásait, hiszen a 2006 őszi, rosszemlékű (Petra Valova az első percben orrtörést szenvedett), egygólos idegenbeli vereség kivételével itthon és idegenben is rendre Alcoa-győzelmek születtek.

A 2008/2009-es idényben azonban fordult a kocka: a bajnokság 3. fordulójában – négy nappal azután, hogy az FKC szenzációs, hétgólos győzelmet aratott az akkor még élcsapatnak számító Dunaferr otthonában – újabb, de ezúttal negatív értelemben vett történelmi eredmény született: a Békéscsaba először nyert a Köfém Sportcsarnokban (20-27). A kudarcot bajnokikon három, felkészülési meccseken négy fehérvári vereség követte a lila-fehérekkel szemben.

Amilyen váratlan volt a 2008 szeptemberi fiaskó, annyira számított meglepetésnek a rossz széria végét jelentő 2010/2011-es bajnoki rajt, melyen az Alcoa legyőzte a Csabát. A 38-31-es eredménnyel végződő összecsapás óta kizárólag hazai győzelmek születtek a két csapat között a bajnokság alapszakaszában és rájátszásában egyaránt. A legutóbbin ősszel, a 7. fordulóban 24-20-ra nyert Kovács Péter együttese Békéscsabán, megszerezve a viharsarkiak addigi első győzelmét az idei bajnokságban.


Konkoly Csaba, az Alcoa FKC vezetőedzője, aki szombaton, a Békéscsabai ENKSE elleni bajnokin mutatkozik be a hazai kispadon a fehérvári publikum előtt:

„Egyértelmű, hogy a kitűzött célok szempontjából csak a győzelem lehet elfogadható. A Békéscsaba felszálló ágban van, noha a nemzetközi kupaporondot nekik is vesztesen kellett elhagyniuk, és ez okozhat némi törést. Kovács Péter vezetésével egyre acélosabbá váltak a bajnokságban, de ezt a lendületüket meg akarjuk most akasztani. Múlt hétvégén a Veszprém ellen pontot szereztek, így az egymás elleni eredmények tekintetében nem biztos, hogy ők, hanem leginkább a Debrecen lehet a közvetlen riválisunk a középső házba jutásért.“


Kuhinkó Vivien, az Alcoa FKC átlövője:

„Elsősorban az számít majd, hogy mennyire leszünk ott fejben. Annyit edzünk, és annyi fizikai munkát végzünk, hogy annak elégnek kell lennie a meccsen. Mentálisan kell erősnek lennünk, és csapatként működnünk, akkor szerintem itthon tartjuk a pontokat. Mindennek alapja a védekezés, és ebben a Zajecar elleni meccseken jók voltunk, és úgy érzem, sokat fejlődtünk ebben az utóbbi időkben. Kellően agresszívak vagyunk, sokat beszélünk, szervezetten működünk együtt. Támadásban még néha nem az optimális megoldásokat választjuk.

Az őszi idény nem sikerült úgy, ahogy szerettük volna, nem álltunk össze időben az új igazolásokkal, de mostanra már úgy érzem, ők is beilleszkedtek, és egyre inkább egy csapatot alkotunk. A légiósok is egyre jobban értik a nyelvünket, ami sokat segít, tudjuk hogy szükségünk van egymásra a sikerekhez, összetartóak vagyunk. Egy nagyobb hullámvölgyön vagyunk túl, de megvan az a tartás a csapatban, ami kell a sikerekhez.“


A két csapat egymás elleni eredményei a Köfém Sportcsarnokban

2004. február 20.: Cornexi-Alcoa – Békéscsabai ENKSE 30-22
2005. szeptember 23.: Cornexi-Alcoa – Békéscsabai ENKSE 26-16
2007. február 24.: Cornexi-Alcoa – Békéscsabai ENKSE 34-28
2007. szeptember 23.: Cornexi-Alcoa – Békéscsabai ENKSE 25-22
2008. szeptember 24.: Fehérép Alcoa FKC – Békéscsabai ENKSE 20-27
2010. január 30.: Alcoa FKC – Békéscsabai ENKSE 14-21
2010. szeptember 4.: Alcoa FKC RightPhone – BB-Békéscsabai ENKSE 38-31
2011. május 21.: Alcoa FKC RightPhone – BB-Békéscsabai ENKSE 32-28 (rájátszás)


Nyeremény- és ajándékakciók

Ajándék hűtőmágnes: Az első hatvan, jegyet vásárló hölgy szurkoló egy-egy hűtőmágnest kap ajándékba. Az Alcoa FKC játékosainak portréjával díszített teljes hűtőmágnes-sorozat a Hiemer-házban, a Fehérvári Ajándékboltban vásárolható meg.

Cosmo Sport nyereményjáték: Két darab 5000 forintos Cosmo Sport ajándékutalványt sorsolunk ki a mérkőzésre jegyetvásárlók között a találkozó szünetében.


Közvetítés

Cunder.hu: szombat, 17:50 (internetes LiveStream élőben)
Fehérvár TV: vasárnap, 20:55 (felvételről)

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP