„100%-ot kell nyújtanunk!“ 2012.02.21.


Az Alcoa FKC bajnoki programjának válozása miatt szinte már szokatlan helyzet állt elő: másfél hétig nem játszik mérkőzést a csapatunk. Ahogy december közepén, úgy ezúttal is a DVSC-Fórum elleni bajnoki előtt marad hosszabb idő a felkészülésre, melynek kezdetén Kristina Trishchukkal tekintettünk vissza a szombati, nagyszerű győzelemre, illetve előre a következő feladatokra. 

„A Békéscsaba ellen nagyon együtt voltunk, igazi csapatként játszottunk, akár a védekezést, akár a támadást nézzük, és végig elhittük, hogy tudunk nyerni. Nehéz helyzetbe kerültünk a bajnokságban, így mindenképp meg kellett nyernünk a meccset, sőt legalább négy pontra van szükségünk ahhoz, hogy biztosan a nyolcba kerüljünk. Ennek elérése érdekében mindent megteszünk.“

A Zajecar elleni meccseken és most a Békéscsaba ellen is remekül védekeztetek…

„Az utóbbi meccseken nagyon jól dolgozunk együtt, segítjük egymást. Volt nyitott védekezés is, amit nem igazán alkalmaztunk korábban. Most a Békéscsaba ellen mondhatni minden bejött. De egyértelmű, hogy a következő meccseken is 100%-ot kell nyújtanunk, mert jelenleg nem vagyunk ott, ahol képességeink szerint lennünk kellene.“

Ezen a hétvégén nem lesz meccsetek, viszont jövő szerdán a DVSC ellen újabb nagy rangadót játszotok a középső házba jutásért...

„Nagyon szeretnék visszavágni a DVSC-nek, mert olyan vereséget szenvedtünk Debrecenben, ami miatt a mai napig nem tudok megnyugodni, nagyon csúnyán kikaptunk ott. Ezt a blamát egy nagyobb különbségű hazai győzelem tudná csak kijavítani; szeretném, ha négy gólnál többel nyernénk!“

A decemberi meccsen talán az is gond volt, hogy nem vettétek kellően komolyan az akkorra alaposan megfiatalodott debreceni csapatot...

„Valóban nagyon fiatalok, de nagyon tehetségesek, és jó meccseket játszottak azóta többször is. Nagyon fontos, hogy maximálisan koncentrációval várjuk őket, nagy csatára kell felkészülnünk!“

fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP