A hiteles forrás 2012.02.22.


Horváth Bernadett és Konkoly Csaba pályái újra keresztezték egymást. Az immár harmadik szezonját az Alcoa FKC-nél töltő beálló korábban szintén három éven át Győrben is a két hete Székesfehérvárra szerződött szakvezetőtől tanulta a kézilabda csínját-bínját. Nem véletlen, hogy Csaba érkezésekor a csapattársak Bettit fagatták arról, hogy mire számíthatnak.

Konkoly Csabát megelőzte a híre. Egyrészt a Győri Audi ETO-t négy bajnokságra és szintén sorozatban négy Bajnokok Ligája elődöntőig (sőt egyszer a döntőig) vezető tréner Fehérvárra érkezéséről már a hivatalos bejelentés előtt felröppentek hírek; másrészt az Alcoa FKC játékosai is igyekeztek megtudni, hogy mire számíthatnak. Ebben ki más lehetett volna hitelesebb információforrásuk, mint csapattársuk, Horváth Bernadett, aki Győrben három éven keresztül dolgozott együtt a 41 éves szakemberrel.   
 
„Konkoly Csaba az ország egyik legjobb edzője.“ – jellemzi egykori és immár jelenlegi edzőjét Betti. „Mindenki kérdezgette tőlem: milyen ember, milyenek lesznek az edzések? Megmondom őszintén, én durvábbra számítottam! :) Nagyon jó edzéseket tart.“

Mint minden váltástól, az FKC-nál lezajlottól is a gödörből való kilábaláshoz szükséges impulzust várták vezetők és szurkolók egyaránt, ami érezhető is volt a Békéscsabai ENKSE elleni bajnokin.

„Csapatként játszottunk szombaton, nagyon egyben voltunk; mind támadásban, mind védekezésben összejöttek a dolgaink, aminek ez a fölényes győzelem lett az eredménye.“ – állapítja meg az Alcoa beállója. „Újult erővel dolgozunk, és remélem, ez a lendület nagyon sokáig ki fog tartani, természetesen mindannyian minél előrébb szeretnénk végezni a bajnokságban“ – melyből még tíz mérkőzés – négy alapszakasz- és hat rájátszásbeli van hátra.

Az előző szezonban pont e zárószakasznak volt egyik legerősebb csapata az akkor még Mihály Attila által irányított FKC, hiszen gyönyörű tavaszt produkáltak a lányok és edzőik: az utolsó 11 mérkőzésükből nyolcat megnyertek, egyszer ikszeltek (Érden az alapszakasz utolsó előtti fordulójában), és csak kétszer hagyták el vesztesként a pályát – Győrben a házigazdák ellen a Magyar Kupa elődöntőjében, illetve Békéscsabán a rájátszásban. Mindezek eredményeképpen Magyar Kupa bronzérmet nyertek, és dominálták a középházi rájátszást.

Hogy valami hasonló jó szereplést idén is remélhetünk-e a bajnokság utolsó harmadában, arra Betti határozott igennel válaszolt: „Mindenki nevében mondhatom, hogy igen, ez a célunk – egy szép tavaszi meneteléssel feledtetni a nem jól sikerült őszt!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP