Edzői nyilatkozatok 2012.03.01.


Az NBI két legfiatalabb csapata a középházi rájátszásba jutás szempontjából közvetlen riválisként lépett pályára a Köfém Sportcsarnokban. Az Alcoa FKC és a DVSC-Fórum csatájából végül a hazaiak kerültek ki győztesen, de mindkét szakvezető számos olyan momentumot láthatott a mérkőzésen, ami miatt büszke lehet játékosaira.

Köstner Vilmos, a DVSC-Fórum vezetőedzője:

Nagy csatát vívtak a Fehérvárral, de ha valamiért, akkor a hetesek értékesítésének hatékonysága miatt lehet ma csalódott...

„Igen, azt gondolom, a mérkőzés sok elemében egyenlőek voltunk a Fehérvárral, akik nagyon összeszedetten hajtottak, és nagyon sokat javult a játékuk az új edző érkezéséből fakadó motiváltság miatt. Amiben elmaradtunk, az a védekezés agresszivitása, a mögötte lévő kapusteljesítmény és egyértelműen a hétméteresek kihasználása. Ez utóbbi az egyetlen, ami a végül kialakult nagy különbséget okozta.“

Ezzel az eredménnyel könnyen lehet, hogy az alsóházba kerülnek. De kell-e egyáltalán félteni ezt a csapatot a kieséstől, ha ilyen játékra és küzdelemre képesek?

„Nem féltjük! Természetesen minden benne van a pakliban, hiszen ha nem jutunk be a védett zónába, amiért harcolunk, akkor súlyos nehézségeink lehetnek; a kiesés réme mindenkit meglegyint a 9-12-es rájátszásban. Négy ponttal fogunk bemenni; remélem, ez a csapat tanult már annyit, hogy legalább az otthoni meccseket hozni fogja, de idegenben is okozhat meglepetéseket. Az, hogy Fehérváron egyenlő partnerek tudtunk lenni, az mindenképp biztató, és remélem, javítani fogjuk a ma látott hibáinkat a tavasz során.“

Épp a decemberi, FKC elleni meccs volt az első komoly erőpróbája az élvonalban a megfiatalodott csapatának. Az azóta eltelt hónapok során mennyi fejlődést tapasztalt játékosain?

„Sokat! Ma jobban játszottunk, mint azon a győztes meccsen, csak most egy jelentősen jobb FKC-val kerültünk szembe. Az a nagy veszély megvan, hogy szép lassan mindenki megtanulja a debreceni csapat taktikáját, egyéni technikáit, ezért fordulóról-fordulóra nehezebb dolgunk van, mindig hozzá kell tennünk valami újat. Nem elég csak valamennyit javulnunk, hanem tapasztalnunk is többet kell!“

Mit vár a hátralévő meccsektől?

„Nagyon bízom benne, hogy a Siófok ellen képesek leszünk egy-két pontot otthon tartani, és az elég lehet a mostani kényelmes pozíció megtartásához. Ha ez mégsem sikerülne, akkor sem leszek elkeseredve, bízom benne, hogy meg tudjuk oldani a kiesés elkerülését. Kellemes színfolt a mi fiatal csapatunk a bajnokságban, nincs szégyenkeznivalónk, viszont tapasztalni, okosodni, és a helyzeteket kíméletlenül értékesíteni kell!“


Konkoly Csaba, az Alcoa FKC vezetőedzője:

Az elején inkább a Debrecen irányított, de végül magabiztosan megszereztétek a pontokat, ahogy vártátok. Miben láttad a fordulópontot az első félidőben?

„Ráadásul eredménykényszer alatt játszva sikerült megfordítanunk az eredményt! Ez annak volt elsősorban köszönhető, hogy az első félidő utolsó harmadában gyorsabban reagáltunk a Debrecen védekező taktikájának váltogatására, szerkezetváltásaira. Ezután védekezésben is eredményesebbé vált a beálló eltakarására irányuló munkánk, majd egy kicsit szerencsésnek mondható végjátékkal háromgólos előnnyel vonulhattunk szünetre.

A második félidőben még hatékonyabbá vált a védekezésünk, és a támadójátékunk is szervezettebb és tudatosabb lett. Ezeknek köszönhetően olyan akciókat vezettünk, melyek révén megnyugtatóbbá vált az előnyünk. Folyamatos, nagyon jó kapusteljesítménynek köszönhetően sikerült a 45. perc környékére eldöntenünk a mérkőzést, és onnan már csak az volt a kérdés, hogy a „négy pontot érő” győzelmet is megszerezzük-e. Nagyon örülünk neki, hogy sikerült helyet cserélnünk a Debrecennel, és pontegyenlőség esetén egymás elleni eredményben jobbak leszünk náluk.“

Két játékosod is tíz gól fölé jutott, Szikora Melinda hat büntetőt hárított, Kuhinkó Vivien is jól megoldotta feladatát – mely pozitívumokat tudnád leginkább kiemelni a ma látottakból?

„Ahogy említetted, feltétlenül pozitívum Kuhi [Kuhinkó Vivien] játéka. A Békéscsaba ellen is viszonylag kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, de ma talán lámpalázasabban játszott, mint a múltkor, amit az embernek el kell fogadnia. Amint azonban megnyugszik, és kihasználja képességbeli előnyeit, akkor nagyon sokat tud lendíteni a csapatteljesítményen.

Értelemszerűen, ebben a tempóban, amit most diktáltunk, érzékelhetően belefáradnak játékosok, ezért szükség van a csapat minden tagjára. Csapatgyőzelem volt a mai! A csapat szerkezete miatt – hogy van 8-10 idézőjelesen értendő idősebb játékosunk, hisz ők sem idősek, a többiek pedig ifi és junior korúak a keretben – nagy nálunk a valószínűsége annak, hogy utánpótlás játékosok is szóhoz jutnak a mérkőzéseken,“

A két kötelezőnek mondható győzelem után most két nagyon nehéz meccs vár Rátok: előbb (március 13-án) Győrbe látogattok, majd érkezik Hozzátok az Érd. Mik a terveitek ezekre a találkozókra?

„Az ETO BL-szereplése miatt március 13-án, kedden játszunk Győrben, viszont az Érd nem egyezett bele sajnos abba, hogy velük március 17-én, szombaton játsszunk, így pénteken fogadjuk őket. Ezért nem igazán tudjuk azt megvalósítani, amit elterveztem volna taktikai, szakmai szempontok alapján. A két meccs nagyon közel van egymáshoz, ez az egy nap is sokat jelentett volna csapatunknak, hogy az Érd ellen újra száz százalékon tudjunk pörögni. Még egy kicsit át kell így gondolnunk, variálnunk azt a hetet a terhelés szempontjából.“

Milyen érzés lesz ellenfélként visszatérni Győrbe?

„Igazából ezt egy taktikai kihívásként fogtam volna fel, amit az előbb említett ok miatt sajnos nem tudunk megvalósítani. Biztos furcsa, de jó érzés lesz a Magvassy Sportcsarnokban játszani. A lányok, ahogy készülünk mérkőzésről-mérkőzésre, bizonyítják mire képesek. Ez örömteli egy edző számára, hogy sikeresen teljesítjük a feladatokat, és győztesen hagyjuk el hazai közönség előtt a pályát. Az biztos, hogy különleges atmoszférája van a győri mérkőzéseknek, én ugyan otthon leszek, de én a pályán nem tudok segíteni – ez is a dolog pikantériája, hogy most fogok először ellenfélként Győrbe menni.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP