A társak jó passzait „csak“ be kellett lőnie… 2012.03.02.


Tilinger Tamara tizenegy akciógólt szerzett a DVSC-Fórum elleni bajnokin, és úgy véli, megfelelő önbizolammal kézilabdázott szerda este. Az Alcoa FKC irányítója a nyolcgólos győzelemmel végződött találkozón a második félidő elején érezte azt a csapatán, hogy kezd megnyugodni, és egyre inkább érvényesíteni tudja akaratát.

„Az első félidő nem úgy sikerült, ahogy elterveztük. Ránk rohantak, nem volt megfelelő a visszarendeződésünk, és hat gólt kaptunk gyors indításból. A második félidő elején úgy éreztem, ahogy nőtt a különbség, egyre inkább meg tudtunk nyugodni, Szikora Meli megint jó teljesítménnyel segített minket, és végül jöttek a lerohanásos ziccerek, amivel bebiztosítottuk a szükséges, nagy különbségű győzelmet.“
 
Nagyon hatékonyan lőttél ma. Volt ennek valami különös oka?

„Ma is a kis megszokott, napi teendőimet végeztem a meccs előtt. Kellő önbizalommal voltam a kapu előtt, és a társak is jó passzokat adtak, melyeket csak be kellett lőnöm!“

Közel két hét múlva Győrben majd a szövetségi kapitánynak is bizonyíthatsz...

„Ez természetesen mindenkit motivál, de az elsődleges célom továbbra is az, hogy visszaszerezzem a sérülés előtti, régi formámat, ami felé, úgy érzem, jó úton haladok. Nagyon sokat dolgozom azért, hogy minél jobb lehessek. A csapattal rövid távon a célunk az 5-8-ba kerülés, majd a tavaszi rájátszás során az ötödik helyet szeretnénk megszerezni. Ha ezt elérjük, akkor már boldog leszek!“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula; Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP