Helyzetjelentés egy munkás hét után 2012.03.09.


Mérkőzés nélkül, kemény edzéssel telt ez a hét az Alcoa FKC csapatánál – Konkoly Csabánál arról érdeklődtünk, hogy miként értékeli az elvégzett munkát. A fehérváriak vezetőedzője rövid összegzést is adott a keret állapotáról, azaz az aktuális sérüléshelyzetről, illetve Bízik Boglárka távozásáról.

Ez a hét edzésekkel telt. Hogyan értékeled a csapat által elvégzett munkát?

„Továbbra is nagyon szorgalmasan dolgoztak a lányok. Abban az értelemben készültünk a Győr ellen, hogy nekünk olyan taktikai megoldásokat kell végrehajtanunk, melyek nem csak erre a mérkőzésre szólnak, hanem mondhatni 70-80%-ban az előttünk álló feladatokra vonatkoznak. Azon a keddi meccsen jól lemérhető lesz a csapat taktikai, koncentrálási szintje, és igyekszünk majd felvenni a futóversenyt az Audi ETO-val.“

Betegségek, sérülések nehezítették a munkátokat?

„Igen, Németh Nóri bokája fordult ki még a múlt hét végén, ma edzett először száz százalékosan. Trishchuk Krista térdébe kellett porcregeneráló zselét tölteni, így ő a héten csak felső testre dolgozott, és mától biciklizett, így nagy valószínűséggel ki fogja hagyni a győri mérkőzést. A Debrecen elleni meccs után többen is betegeskedtek, főleg a kapusaink, de szerencsére már mindenki túl van ezen.“

Bízik Boglárka távozása mennyire ért váratlanul?

„Igazából már a közös munkánk elején jelezte Siti Bea, hogy Boginak távozási szándéka van. Értelemszerűen mert egyrészt új voltam, másrészt pedig Kuhinkó Vivien nagyon jól megoldotta azt a szerepkört, amit én rábíztam, ezért Bogi kevesebb lehetőséget kapott, így megértem a távozását, és további sportsikereket kívánunk neki.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP