Kedden Győrben, pénteken itthon 2012.03.11.


Az Alcoa FKC a következő héten két felsőházi csapat ellen folytatja bajnoki szereplését: kedden a bajnok Győri Audi ETO-hoz látogat, majd pénteken az ÉTV-Érdi VSE-t fogadja Konkoly Csaba együttese. A jövő heti mérkőzésekről a fehérváriak vezetőedzőjét és Tilinger Tamarát kérdeztük.

Konkoly Csaba, az Alcoa FKC vezetőedzője:

A Győr elleni meccs mondhatni az Érdre való felkészülés főpróbája lesz?

„Ezt azért egyáltalán nem mondanám, viszont elsősorban a taktikai érettségünk, adott helyzetekre való villámgyors reagálások tekintetében lesz jó lehetőség tesztelni magunkat Győrben. Mi szívességet tettünk az Audi ETO-nak a kedden pályára lépéssel a nemzetközi kupaszereplésükre való tekintettel, viszont sajnos, mint tudjuk, az Érd nem ment bele a szombati időpontban játszásba. Ezt furcsállással fogadtunk, de a továbbiakban nem foglalkozunk ezzel. A két legutóbbi meccsünk megmutatta, hogy van olyan fizikális állapotban a csapatunk, hogy azt az akadályt is [az Érd elleni mérkőzést] nagyon nagy akarattal és küzdeni tudással, hazai közönség előtt sikerrel vegyük, és megnyerjük.“


Tilinger Tamara, az Alcoa FKC irányítója:

„A Győrben mondhatni az egész csapat világklasszisokból áll, ellenük a tisztes helytállás és persze a hasznos gyakorlás lehet célunk. A pénteki, Érd elleni meccsen azonban pontszerzésben bízom. Érden nagyon jól játszottunk ősszel és csak egy góllal kaptunk ki a legvégén. Hazai pályán bármi megtörténhet, abszolút háromesélyes meccset várok. Ha ugyanilyen akarattal játszunk és küzdünk hatvan percig, akkor szerintem meg tudjuk szerezni a kettő pontot.“

fkc.hu
Fotó: Kaczur Károly


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. október
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP