Meglesz-e az első? 2012.03.15.


Pénteken 18 órakor az NBI egyetlen olyan csapata látogat a Köfém Sportcsarnokba, mely ellen még nyeretlen az Alcoa FKC: az ÉTV-Érdi VSE ellen nemcsak az eddig lejátszott három bajnokin, de felkészülési meccseken is legfeljebb döntetlent tudott elérni az FKC. Ugyanakkor a fehérváriak két hónapja veretlenek hazai pályán!

NBI, 21. forduló:
Alcoa FKC – ÉTV -Érdi VSE
Március 16. (péntek), 18:00
Köfém Sportcsarnok
Játékvezetők: Bonifert Ferenc, Oláh Viktor

14:00: Ifjúsági mérkőzés
16:00: Junior mérkőzés


Az ÉTV-Érdi VSE 2010-ben jutott fel az élvonalba, és az azóta ellenük játszott három bajnokin és négy felkészülési mérkőzésen háromszor döntetlen született, négyszer Szabó Edina együttese győzött.

Az érdiek első NBI-es szezonjukban számukra szerencsés időpontban, közvetlenül Tilinger Tamara térdsérülését és Ana Amorim orrtörését követően játszottak Székesfehérváron, és négygólos győzelmet arattak. Tavasszal nagy csatában megosztozott a pontokon a két csapat.

Az Érd végül a játékos állománya alapján csalódást keltő kilencedik helyen végezett a bajnokságban, majd a nyáron újabb jelentős átalakításon ment át a kerete: többek között Bognár Barbarával, Szekeres Klárával, Sandra Vukceviccsel és a volt alcoás Vincze Melindával erősítettek, és jelenleg a negyedik helyen állnak a bajnokságban.

Az FKC októberben a Fram elleni két KEK-mérkőzés utáni szerdán játszott Érden, és az utolsó pillanatban kapott góllal maradt alul 31-30-ra.


Az Alcoa FKC eddigi mérkőzései az Érd ellen:

NBI:
2010. november 19.: Alcoa FKC RightPhone – ÉTV-Érdi VSE 26-30
2011. március 19.: ÉTV-Érdi VSE – Alcoa FKC RightPhone 32-32
2011. október 12.: ÉTV-Érdi VSE – Alcoa FKC 31-30

Barátságos:
2010. július 29.: ÉTV-Érdi VSE – Alcoa FKC 30-30
2010. július 30.: Alcoa FKC – ÉTV-Érdi VSE 27-27
2011. augusztus 15.: ÉTV-Érdi VSE – Alcoa FKC 31-28
2011. december 10.: Alcoa FKC – ÉTV-Érdi VSE 37-40


Pólóvásárlási akció

Amennyiben az Alcoa FKC pénteken győzelmet arat az ÉTV-Érdi VSE elleni bajnokin, a csapat rövidujjú edzőpólói (fehér, piros és fekete színekben) egy hétig kedvezményesen lesznek kaphatóak a Hiemer-házban lévő Fehérvári Ajándékboltban! Az akcióval kapcsolatos további részletek: http://www.fkc.hu/?pg=hir2374


Közvetítések

Cunder.hu: péntek, 17:50 (internetes LiveStream, élőben)
Fehérvár TV: szombat, 20:35 (felvételről)

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP