„Egy picit könnyített a lelkünkön“ 2012.04.02.


Bár az Alcoa FKC szombaton elérte a legfontosabb célját, a csapat mégsem utazott haza elégedetten az utolsó alapszakaszbeli mérkőzésről. A középházi rájátszás elérése csak némileg vigasztalta Konkoly tanítványait azt követően, hogy ötgólos vereséget szenvedtek Vácon – Vaszari Virág ezt úgy fogalmazta meg, hogy „picit könnyített a lelkükön“ a Veszprém győzelme a Békéscsaba ellen.

„Nem tudom, mi lehetett az oka annak, hogy nem úgy sikerült a mérkőzés, ahogy készültünk. Egész héten próbáltuk kielemezni a Vác játékát, és úgy gondolom, maximálisan fel lettünk készítve. Sajnos mégsem sikerült jól helyt állnunk. A védekezésünk nem úgy állt össze, ahogy terveztük, ez okozta a legtöbb problémát.“

Nagyon fontos volt ez a meccs, ezért esetleg túlpöröghettétek magatokat emiatt?

„Ez is benne lehetett a pakliban, mert elég fiatal csapatunk van, és lehet, még nem tudjuk az ilyen nyomást úgy kezelni, ahogy kellene, de remélem, a rájátszásban meg fogjuk mutatni, hogy valóban az 5-8 között van a helyünk.“

Sok ziccert kihagytatok, Neked sem ment jól a helyzetkihasználás tegnap. Juhász Edinával tavaly még együtt játszottatok, ez most neki jelentett előnyt?

„Velem szemben ez biztos könnyítette a dolgát, de egyébként is biztosan nagyon felkészült Edu a mi játékosainkból. A sok ziccer elhibázása azonban elsősorban koncentrációs hiányosságokra vezethető vissza.“

A végén a veszprémiek segítségére volt szükség, hogy megtarthassátok a nyolcadik helyet...

„Nagyon csalódottak voltunk a mérkőzés után, de egy picit könnyített a lelkünkön az, amikor megtudtuk a lefújás után a veszprémi eredményt. Ezt tényleg csak megköszönhetjük nekik, hiszen az ő győzelmük nélkül nem juthattunk volna be a középső négyesbe.“

Mit vársz a rájátszástól?

„Mindenkinek az az elvárása, hogy minél előrébb jussunk, és ki tudjuk vívni a következő idényre is a nemzetközi kupaszereplést. Szerintem ez a csapat képes erre, ha mindenki felkészülve megfelelő teljesítményt nyújt a hátralévő meccseken.“

Az első fordulóban újra a Váccal csaptok össze! Miben kell feltétlenül előrelépnetek a siker érdekében?

„Elég sok mindenben! A ziccerkihasználás és a védekezés egységesebbé tétele a legfontosabb. Van két hetünk, ki fogjuk elemezni a szombati mérkőzést, bízom benne, tanulunk a hibáinkból, és újult erővel tudunk neki menni annak a mérkőzésnek.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP