„Nem lesz egyszerű dolgunk“ 2012.05.04.


A rájátszás eddig lejátszott három fordulójában aratott három győzelmével az Alcoa FKC a nyolcadik helyről az ötödikre tört előre. A fehérváriak nem titkolt célja, hogy ezt a helyezésüket a bajnokság végéig megtartsák – ebből a szempontból is kulcsfontosságú mérkőzés vár szombaton Tilinger Tamaráékra. Az FKC irányítója nagy küzdelmet és sikerszéria folytatását várja a hétvégén.

„Múlt szombaton Veszprémben a védekezésünk az első perctől fogva nagyon jól összeállt. Igazi csapatként küzdöttünk egymásért – ez volt a sikerünk titka. Kacu [Szikora Melinda] védésével begyűjtöttük a két pontot, ez szerintem neki és nekünk is nagy önbizalmat ad a folytatásra. Küzdelmes mérkőzést várok szombaton is.

Néhány csapattársammal átmentünk megnézni a Veszprém-Vác meccset. Biztos kicsit elfáradtak, és bennük lesz még ez a szerdai bajnoki, így egy kicsit előnyből indulunk, de emiatt nem ülhetünk le, hiszen ők is a két pontért jönnek, nem lesz egyszerű dolgunk. Nagyot küzdöttek ma is; Bulath Anitára épül a támadójátékuk, őt kell ugyanúgy kikapcsolnunk, mint múlt hétvégén tettük.

Mindenképp győznünk kell szombaton, két pont nélkül haza sem megyünk a Köfémből a családunkhoz! Remélem, sokan kijönnek nekünk szurkolni, mert az nagy segítség számunkra.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP