„Hihetetlenül nagy teljesítmény volt a csapattól“ 2012.05.14.


Az első félidőben 71%-os védési mutató és mindössze öt kapott gól, melyek közül csupán három született akcióból; emberemlékezet óta nem lőtt ilyen kevés gólt az Alcoa FKC ellenfele egy bajnoki mérkőzésen – mind olyan adatok, melyek amellett, hogy emlékezetessé teszik a Vácon aratott győzelmet, a csapat védőmunkáját, illetve a kapus Szikora Melindát dicsérik. A találkozóra Kacuval tekintettünk vissza…

„Általában már meccs előtt meg szoktam érezni, hogy jól fog-e menni a játék. Most nagyon nyugodt voltam, éreztem, hogy győzni fogunk. Az, hogy az első félidőben csak öt gólt kaptunk, hihetetlenül nagy teljesítmény volt a csapattól! Ilyen jól védeni csak akkor lehet, ha jó védekezés van a kapus előtt. Minden összejött ma: átlövéseket, ziccereket, heteseket is sikerült fognom.“

A heteseknél mennyire készültél a váciakból?

„Nem számítottam rá, hogy Uhrakova lő majd hétméterest, hisz meccsek óta nem vállalta, ezzel kicsit meglepett, de őt is tudtuk hova szokta lőni, szerencsém is volt, mert a kapufa is segített. Klivinyiét már elsőre meg kellett volna fognom, ott hibáztam, mert várható volt, hogy a bal alsóba lövi. Neki a harmadik lövését tudtam hárítani, akkor már egyértelmű volt, hogy oda kell mennem.“

15 gólon tartottátok a Vácot, egy hete meg 11 góllal kaptatok ki a Veszprémtől...

„Mint mindenki, én is teljesen értetlenül állok az azon a mérkőzésen történtek előtt. Annyira rosszul kezdtünk, és senki nem tudta hátára venni a csapatot, mindenki formán kívül játszott, és így beleszaladtunk ebbe az óriási pofonba. Azzal és a Veszprém mostani győzelmével sajnos végleg elvesztettük az esélyt az ötödik hely megszerzésére, de mindenképp nyerni akarunk az utolsó meccsen Debrecenben is.“

A váci sikerből milyen pozitívumokat lehet átmenteni a folytatásra?

„Minden győzelem kulcsa az, hogy agresszívan védekezzünk, és abból gyors lerohanásos gólokat lőhessünk. Amikor rosszul játszunk, akkor pont ez marad el, ha a védekezés felpuhul, nekem sem megy úgy a védés, közelebbi lövéseket kapok és több ziccert.“

Most már biztos a hatodik hely. Milyennek értékeled ezt a szereplést?

„Felemásra sikeredett ez a szezonunk. Az edzőváltás új lendületet hozott a csapatnak és nekem is. A tavasz személy szerint sokkal jobban sikerült. Nagyon sajnálom, hogy az ötödik helyet nem sikerült elérnünk, mert úgy érzem, az lett volna az igazi helyünk. Emiatt csalódott vagyok kissé, bár ha arra gondolunk, hogy a nyolcadik helyre szerencsével kerültünk az alapszakasz végén, akkor a hatodik helyre előrelépés még sem olyan rossz, de ambivalens érzések vannak bennem az idény egészét illetően.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP