Ötgólos siker a Crystal Palace-ben 2012.05.25.


Az első, keddi összecsapás kétgólos differenciája után ezúttal öt góllal volt jobb a fehérvári hölgykoszorú a házigazda briteknél. A londoni Crystal Palace-ban játszott, ismét három harmadon át zajló derbit 32-27-re nyerték Konkoly Csaba tanítványai, és így győzelemmel zárták le a 2011/2012-es szezont.

A gyomorbántalmakat leküzdő Ana Maruscec vállalta a játékot, valamint így tett Siti Eszter is. A kapuban Cziráky kezdett, bravúrokkal, azonban McCafferty révén a vendéglátók jutottak előnyhöz. Kezdetben Rádl és Tilinger szerezte a fehérvári gólokat, majd Cziráky újabb védéseinek köszönhetően vezetett is az Alcoa, azonban az örömünk nem bizonyult tartósnak, lévén a britek fordítottak, s hosszasan tartották kétgólos előnyüket. Dán edzőjük támadásban a kapust is lehozta, minden taktikai fegyvert bevetett, a fehérváriak Vaszari és Kuhinkó jóvoltából tartották a lépést. A 19. perc hozta a nagy visszatérő, Siti Eszter bemutatkozását, azonnal kapufával nyitott, majd a folytatásban a hazaiak akarata érvényesült, négy góllal elléptek. Kuhinkó két góllal kozmetikázott az eredményen, az első harmad 13-10-es brit vezetéssel zárult.

Fordulás után Szikora állt a kapuba, látványos védések sorozatát mutatta be, mégsem tudott közelebb férkőzni az FKC, ugyanis Tilinger és Németh Kriszta is rendre a kapufát találta el. Siti végre beköszönt betörésből, 16-16-ra alakult az eredmény. A hazai beállós, Jukes ügyeskedett kapunk előterében, majd a vendéglátók kettős emberelőnyben két góllal megléptek, a fehérváriak Zsigmond és Tilinger találatával válaszoltak, 19-19-et mutatott az eredményjelző, két harmad után.

Az utolsó 25 percben Trimmel bizonyított a háló előtt, kapus társaihoz, Czirákyhoz és Szikorához hasonlóan rá sem lehetett panasz. Németh Kriszta távoli bombájával az FKC vezetett 20-19-re, az átlövő a folytatásban is rendre beköszönt, rajta kívül a nagy kedvvel játszó Tilinger is többször eredményes volt. Három gólra hizlalta az előnyét az FKC, Trimmel a folytatásban is remekelt, Tilinger és Németh pedig mindig a legjobbkor talált be. Kuhinkó és Rádl góljára sem érkezett válasz, a lefújás előtti pillanatokban Németh Nóra állította be a végeredményt, 32-27 az Alcoának.

”Ez nehezebb volt, mint a keddi találkozó, örülök a győzelemnek. Kimondottan jól játszottunk, négygólos hátrányból álltunk fel, a végén magabiztos, ötgólos különbséggel diadalmaskodtunk. A britek egységes, jó csapatot alkotnak, kíváncsi leszek, meddig jutnak az ötkarikás játékokon. A szezon számunkra ezzel véget ért, úgy érzem, eredményes tavaszt hagytunk magunk mögött” – mondta Konkoly Csaba, az FKC vezetőedzője.    

Felkészülési mérkőzés, 3x25 perc:
Nagy-Britannia – Alcoa FKC 27-32 (13-10, 19-19)
London, Crystal Palace

GBR: Innes, Mayes (kapusok), Palies 4, Gerbron 3 (2), Heglund 3,  McCafferty 3, Byl 2, Jukes 2, Müller 2, Nilsson 2, Van der Weel 2, Anderson 1, Fairbrother 1, Goodwin 1, Lam-Moors 1, Fudge, Leuholt, Sposi. Szövetségi kapitány: Jesper Holmris.

FKC: Cziráky, Szikora, Trimmel (kapusok), Tilinger 10 (4), Németh K. 5, Rádl 5, Kuhinkó 4, Niksic 2, Zsigmond V. 2, Németh N. 1, Siti E. 1, Vaszari 1, Maruscec. Vezetőedző: Konkoly Csaba.

Horog László
fkc.hu


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP