Kiemelkedő teljesítmények a britek ellen 2012.05.26.


Két győzelemmel búcsúzott az Alcoa FKC kispadjától Konkoly Csaba. A tréner vezetésével a londoni túrán két diadalt aratott a fehérvári együttes, előbb 31-29-re, másodjára 32-27-re verte az ötkarikás játékokra házigazdaként készülő Nagy-Britannia együttesét a Crystal Palace-ban.

„Főleg a második összecsapáson játszottunk kimondottan jól, bár a mérkőzéseknek nem volt tétje, mégis fontos volt, hogy sikerekkel köszönjek el a csapattól“ – mondta Konkoly Csaba. „Az első, rendkívül szoros mérkőzés tapasztalatait jól dolgoztuk fel, a második találkozón magabiztosabbak voltunk és egységesek, ráadásul akadtak nagyon jó egyéni teljesítmények. Főleg Kuhinkó, Zsigmond, Németh Kriszta, Tilinger és Trimmer emelkedett ki, utóbbi remeklése kellett a magabiztos sikerhez. A másik két kapus, Szikora és Cziráky is kiválóan védett, de az egész csapatot kiemelhetem. Nem akadt gyenge teljesítmény, az angol túra feltétlenül pozitív volt, nem csak számunkra, biztosra veszem, hogy a házigazdák is előreléptek a csapatépítésben. Meggyőződésem a dán edző kihozza belőlük a maximumot az olimpián, elszántan és nagy akarattal küzdenek, mint tették azt ellenünk is. Jelen pillanatban a világ élmezőnyétől és a középmezőnytől is távol vannak, de az jól látható, hogy rendkívül fejlődőképesek.“

Konkoly Csaba elmondta, míg az első összecsapáson kimondottan jól kezdtek tanítványai, a másodikon rendkívül rosszul, azonban a vége magabiztos diadal lett. A tréner szerint a mieink jobb erőnléte, valamint nagyobb rutinja döntött.

„A második derbin akadtak meleg pillanatok. Négygólos hátrányból jöttünk vissza, végül ötgólos diadalt arattunk. Óriási csalódásként éltem volna meg, ha bármelyik mérkőzést elveszítjük, még akkor is, ha betegségek, sérülések és vízum problémák miatt erősen megtizedelt együttessel léptünk pályára. Főleg Trischuk hiányzott, ha ő velünk van, nagyobb különbséggel vertük volna a briteket mindkét összecsapáson.“

Horog László
Fotó: Leslie Hook


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP