A nagy visszatérés 2012.05.29.


Az Alcoa FKC londoni túrájának második összecsapásán, az első harmad derekán játékra jelentkezett Siti Eszter, az FKC U13-as csapatának edzője, aki 2009-ben búcsúzott az aktív játéktól. A Crystal Palace-ben Konkoly Csaba vezetőedző invitálására mondott igent. A fehérvári lányok 32-27-re nyerték a derbit.

„Eleve kevesen voltunk, ráadásul útközben újabb játékosok dőltek ki a sorból. Hétfőn Horváth Betti beteg lett, Becséri Kitti megsérült, Ana Maruscec gyomorbántalmakkal küzdött, Kristina Trishchuk pedig vízumproblémák miatt eleve nem is utazhatott velünk. Hétfőn Konkoly Csaba vezetőedző kissé poénkodva jelezte, mivel szűk a keret, ezért nem bánná, ha pályára lépnék, amire én megjegyeztem: ha kell, beállok a szélre… Kedden még nem került sor a játékomra, csütörtökön viszont már ott voltam a pályán. Örülök, hogy győztes meccsen szerepelhettem.“

Volt Benned félelem? Ugyanis három év után tértél vissza, ráadásul egy olimpiára készülő válogatott ellen.

„Nem, ugyanis pályafutásom során sok nagy csatát vívtam már, a félelem nem jó kifejezés, inkább izgalom volt bennem, hogy ismét játszhatok egy kicsit. Három évvel ezelőtt, 31 évesen búcsúztam az aktív játéktól sérülés miatt, besokalltam, akkoriban a testemnek és a lelkemnek sem esett jól a játék. Az Achilles-inammal voltak a gondok, emiatt elbúcsúztam. Az azóta eltelt időszakban nem kézilabdáztam, de igyekeztem a sport közelében maradni, más területeken próbáltam karban tartani magam, alakformáló, fitnesz edzéseken vettem részt, valamint elkezdtem edzősködni, tanultam és tanulok jelenleg is, a Kodolányi Főiskolán, valamint az edzői papírokat is igyekszem rövidesen megszerezni.“

Tehát nem is hiányzott az élsport?

„Eleinte nem, Londonba sem úgy utaztam, hogy játszani fogok, ám az élet így hozta: a sok hiányzó miatt lehetőséget kaptam a játékra. Élveztem, hogy újra együtt lehettem a korábbi társakkal; anno Vaszari Virággal, Szikora Melindával még együtt kézilabdáztam. Gólpasszt adtam, gólt lőttem, mintegy húsz percet szerepeltem az együttesben.  Elfáradtam, de jól éreztem magam a pályán.“

Egyszeri alkalom, amolyan elszigetelt jelenség volt, vagy folytatása következik?

„Nem tudom, egyelőre ezzel nem foglalkozom. Meglátjuk, mit hoz a jövő.“

Korábban pusztán átutazóban voltál Londonban, ezúttal több napot tölthettél az angol fővárosban. Tetszett a metropolisz?

„Igen, örültem, hogy napsütéses időben, négy nap jutott a város megismerésére.  A Buckingham-palotánál kétszer is jártunk, a kerítésen túlról egy kerti parti záró akkordjait követhettük figyelemmel, másnap pedig az őrségváltást. A Westminster apátságot bejártuk, a Trafalgar téren, a Picadillyn és az Oxford Street-en sétálgattunk, valamint a Tower Bridge-nél is időztünk. Jól sikerült túra volt, London egészen különleges; tetszenek a parkok, a régi és a modern épületek egyaránt. Rendkívül mozgalmas nagyváros, biztosan kiváló házigazdája lesz az ötkarikás játékoknak.“

Mit gondolsz, a brit női kézisektől mi várható az olimpián?

„Jól látszik, hogy a dán vezetőedzőnek és norvég segítőjének köszönhetően a skandináv stílust követik. A játékosok zöme északról érkezett, persze, angol kötődéssel mindegyikük rendelkezik. Az elmúlt évekhez képest sokat fejlődtek, mintegy hat-hét éve szerepeltem ellenük, jól látható, hogy azóta sokat léptek előre.“

Horog László


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP