„Igazi első mérkőzés“ 2012.07.30.


Pål Oldrup Jensen pénteken a hazai közönség előtt mutatkozott be a Fehérvár KC kispadján. A Kiskunhalas ellen megnyert felkészülési meccs után nemcsak az első meccshelyzete tapasztalatairól, hanem az edzői filózófiárájáról is kérdeztük a norvég szakembert.

„Igazi első mérkőzést játszottunk. Bizonyos dolgokon változtattunk a játékunkban, ezeket gyakoroltuk, és természetesen még idő kell ahhoz, hogy ezek mérkőzésen is összeálljanak. Annak ellenére, hogy egy szezon eleji mérkőzés volt a maga hibáival, összességében elégedett vagyok. Örülök, hogy nyertünk, illetve annak, hogy viszontláttam olyan dolgokat, amiket gyakoroltunk. Ugyanakkor láttam azokat a dolgokat is, amiben javulnunk kell ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, amit szeretnénk.“

A nyári szünet előtt már két hetet dolgoztál a csapattal, ez mennyire volt segítség?

„Egyértelműen nagy segítség volt ez a júniusban elvégzett munka, annak ellenére is, hogy néhány tagja nem volt itt a csapatnak. Kijelenthető, hogy előrébb tartunk most így, mint ha nem lett volna az a két hét a nyári szünet előtt.“

Miként lehetne edzői filozófiád röviden összefoglalni?

„Ez egy nagy kérdés, mely nagyon széles területet ölel fel – így például része a fizikai munka, a sérülés megelőzés, a technikai és a taktikai képzés vagy a pedagógia is. Röviden úgy tudnám összefoglalni, az jellemző rám, hogy a kemény munkában, a pozitív szemléletben hiszek. A játékost hiba után is igyekszem arra rávezetni, hogy mivel lehet újból jó, nem pedig lenyomni őt. Számomra nagyon fontos, hogy játékosaimnak önbizalma legyen, magabiztosan menjenek a pályára, és jól érezzék magukat ott. Ugyanakkor világos útmutatásokat adok és egyértelmű vonalakat húzok, amiket be kell tartaniuk, amiken nem léphetnek át.

Ami magát a játékok illeti, én magam kapus voltam, ennek ellenére nem szeretném csak kapus-szemszögből látni a kézilabdát. A norvég kézilabdára jellemző értékeket, így a nagyon jó kapusteljesítményt, a megbízható védekezést és a gyors lerohanásokat tartom én is az alapnak. Nem szeretném azt, hogy a győzelemhez 35-40 lőtt gólra legyen szükség, így a jó védekezés kiemelt jelentőségű. A kreatív támadójáték szintén nagyon fontos, a magyar kézilabda ebben nagyon erős, az egyéni képességek amivel találkoztam itt, azok tényleg nagyszerűek.

Ezek a fő vonalak, de sokszor a kézilabdáról kialakított felfogás lényege az apró részletekben rejlik, aminek kifejtése nagyon hosszú beszélgetést igényelne…“

 

„A real first match“

Pål Oldrup Jensen gave his debut on the bank of Fehérvár KC in front of the club‘s spectators on Friday. In the post-game interview, we have asked the team’s Norwegian head-coach not only about the victory against Kiskunhalas, but about his coaching philosophy in general, as well.

„It was a real first match. We have changed certain elements in our game and we have practiced them, but it needs time to work well in match situations, of course. Despite it was a pre-season game with its mistakes, I’m satisfied with the whole picture I have seen. I’m glad that we won the game and that I saw things we had been practicing in trainings. At the same time, I saw the things also that we need improve in to reach the level we want to get to.“

You have already worked with the team for to weeks before the summer break. Did it help you a lot?

„Absolutely. The work we did in June was a huge help even though some players were missing. I can tell that we are further in our work than we would be without those two weeks before the summer break.“

How could you give us a summary of your coaching philosophy?

„That’s a big question that includes many different fields ranging from physical preparation, injury prevention, technical and tactical education, but also includes pedagogy also for example. I could say briefly that my work is characterized by trusting hard work and positive attitude. Even after having committed a mistake, I try to direct players back to do it well next time and not push her further down at all. For me, it is very important that our players should have self-esteem; they should enter the court with confidence and feel well there. At the same time, I give the players very well-defined instruction, I set clear lines that they have to fulfil and to accept.

Regarding the handball part, I used to be a goalkeeper myself, still I don’t want to have my approach to be coloured by it. For me, the bases are the same as what are the main values of Norwegian handball: very strong goalkeeper’s performance, reliable defence and quick fast-breaks. I wouldn’t like to play matches where we need 35-40 goals to win them, so good defence is of special importance. Creative attack is also important and Hungarian handball is very strong at it; individual skills that I have seen here are really great.

These are the main characteristics, but many times, the nuances hide the essence of a handball philosophy; to discuss these details we would need a really long conversation, though…“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP