A holtponton is túltettük magunkat 2012.08.01.


A Siófok KC otthonában lejátszott, keddi mérkőzés 50. percben még 25-23-ra a hazaiak vezettek, de az utolsó tízpercet hat góllal, a meccset néggyel nyerte a dinamikusan kézilabdázó Fehérvár KC. A találkozó és a felkészülés eddigi tapasztalatairól Vaszari Virágot, a fehérváriak ötgólos balszélsőjét kérdeztük.

„Nagyon örülök, hogy megtudtuk nyerni ezt a mérkőzést is. Küzdős, hajtós találkozót játszottunk, a második félidőben volt egy holtpontunk, de sikerült visszatalálnunk a helyes útra, és végül nyerni is tudtunk. Mindkét csapat nagy fizikai munka után van, így még túlságosan sok taktikai elemet nem lehetett felfedezni a játékban. Amit Pål [Pål Oldrup Jensen vezetőedző] kért tőlünk, azt egész szépen kezdjük visszaadni, és mindent igyekeztünk végrehajtani. Mindenképp nagyon hasznos edzőmérkőzés volt. Természetesen számít a győzelem, de az elsődleges a saját játékunk összerakása volt.“

Miket tartott fontosnak kiemelni Pål a mai mérkőzés után?

„A védekezésre próbáljuk fektetni a hangsúlyt, amit elkezdtünk a nyáron. Ezzel ha nem is lehetett most elégedett Pål, de látja rajtunk, hogy próbáljuk megcsinálni, amit kér, és halvány reményt lát már rá, hogy össze fog állni a védekezésünk. :) A második félidőben öt góllal is elment a Siófok, de mi új erőre tudtunk kapni, és megfordítottuk a mérkőzést, ezt szintén kiemelte.“

Neked is ő az első külföldi edződ; mennyire jelent ez újdonságot a mindennapokban?

„Nagyon örülök, hogy lehetőségem van egy norvég edzővel dolgozni, hiszen tudjuk, a norvég kézilabda a világ legjobbja évek óta. Nagyon sok mindent tudunk tőle tanulni, eddig nagyon tetszik vele a munka. Kicsi [Siti Beáta] segítségével tökéletesen meg is tudjuk érteni egymást, így bízom benne, kiváló eredményeket érünk majd el. Azt gondolom, ebben a csapatban nagyon sok minden benne van, helyezést nem szeretnék mondani, mert tavaly is nagyon kiegyenlített volt a mezőny, és idén is ilyen várható. Nagyon sok munkával és szorgalommal bármire képesek lehetünk.“

Egyénileg mit vársz az új szezontól?

„Az előző évemet meghatározta a sérülésem, és talán csak a legvégére kezdtem érezni, hogy ismét az igazi formámat kezdem megközelíteni. Bízom benne, hogy a 2012/13-as idény ismét olyan jól fog sikerülni, hogy maximálisan tudom majd segíteni a csapatom.“


Interview with Virág Vaszari

„It makes me very happy to have won this match. It was a hard-fought, dynamic game; we had a blackout in the second half, but we managed to return to the right track and could win it at the end. Both teams entered the game after a demanding period with a lot of physical training, therefore there were not too many tactical systems to be discovered on either side. We start to give back to Pål [head-coach Pål Oldrup Jensen] what he asks from us and we try to execute everything the way he wants us to do. It was a very useful preparation game for sure. Of course, it was important to win, but putting our game together was even more important.“

What did Pål evaluate the game?

„Defence is essential; we have put a lot of work in it this summer. Although Pål could not be satisfied the way we played defence today, he can see signs that we try to do what he asks from us. He already starts to see a little hope that we will manage to put our defence together. :) In second half, Siófok was up by 5, still we had the power to bounce back and to turn the score – he emphasized that as well.“

Pål is your first foreign coach; what kind of difference it makes for you?

„I feel very glad to have this opportunity to work with a Norwegian coach, as Norway has been representing the highest level of handball for years. We can learn from him a whole lot. With the help of Kicsi [Siti Beáta] we understand each other perfectly, so I’m convinced we can achieve excellent results together. I think, our team has still a lot of potential; I don’t want to express it in positions in the league, because I expect the Hungarian Championship to be as balanced as last year. But with a lot of hard work, we will be capable to achieve many things.“

What are your individual expectations in the upcoming season?

„My last season was determined by my injury; I started to feel to get in rhythm again perhaps towards the very end of the season. I hope to be in a shape to be able to help my team at the maximum level possible during 2012/2013 season.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP