„A társaktól nagyszerű labdákat kaptam“ 2012.08.14.


A két horvátországi helyszínen, Zágrábban és Zelinán rendezett tornát pontveszteség nélkül nyerte meg a Fehérvár KC. A csapat legeredményesebb játékosának ezúttal a 16 gólos Azari Fruzsina bizonyult. 23 éves jobbszélsőnk elsősorban a védekezésben és a hatékony indításokban látta a sikeres szereplés kulcsát.

„Az első meccset a Zelinával játszottuk, ami egy sima győzelem volt, akárcsak a második, Győr II., azaz a Veszprém elleni is, de a fiatal győriek sokkal erősebb, futósabb csapat. Biztos vagyok benne, hogy ők több komoly meglepetést is fognak okozni a közelgő bajnokságban. A harmadik meccsünk volt a legerősebb, amikor a Zágráb ellen játszottunk. Az első félidőben nagyon gyengén muzsikáltunk, de utána a második félidőre megráztuk magunkat, és hála a jó égnek, azt is megnyertük.“

Mivel voltatok jobbak az ellenfeleknél?

„Nagyon jól összeállt a védekezésünk, és a gyors indítások is elég hatékonyak voltak – én is tudtam gólokat lőni ebből is.“

Mindhárom meccsen nagyon eredményes voltál, öt gól feletti átlagot hoztál a tornán. Minek volt köszönhető a remek formád?

„Nagyon jól éreztem magam a pályán, úgy gondolom, mentálisan és fizikálisan is jó erőben vagyok, valamint a társaktól nagyszerű labdákat kaptam, amiket értékesíteni tudtam.“

Két napig össze voltatok zárva, milyen hangulat uralkodik az épülő csapatnál?

„Nagyon jó volt a régi csapattársakkal együtt lenni! Noával [Lelkes Noémivel] voltam egy szobában, akivel már nagyon összeszokott párost alkotunk.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP