AsiaNet Kupa: „A védekezésben sokkal több kell!“ 2012.08.16.


A Fehérvár KC beállói megosztoztak a Siófok KC elleni mérkőzés két félidején, így Rádl Tímea a szünet után lépett pályára az AsiaNet Kupa nyitó mérkőzésén. Ticsi ott folytatta gólerős játékát, ahol közel egy héttel korábban a horvátországi tornán, a Lokomotiva Zagreb elleni meccsen abbahagyta: azon a mérkőzésen hétszer, ezúttal egy félidő alatt ötször vette be az ellenfél kapuját.

„Szerettünk volna győzelemmel megkezdeni a tornánkat, de sajnos ez nem jött össze. Leginkább a védekezésben látom ennek okát, mert ez a 32 lőtt gól elég kellene legyen egy meccs megnyeréséhez.“
 
Mi okozhatta a védekezés nem megfelelő hatékonyságát?

„Nagyon sokat gyakoroljuk edzéseken, de most nem voltunk eléggé együtt, ám ez majd meccsről-meccsre jobb lesz.“

Támadásban remekeltél a második félidőben!

„Ezt a társaimnak köszönhetem, nagyon sok bejátszást kaptam, az edzői utasításokat próbáltam betartani, hogy tovább tartsam a zárást, és abból induljak el lendületesebben, és jól megtaláltak a társaim.“

Pål mester taktikája jobban épít a beállós-játékra?

Úgy érzem, minden edző próbál erre rámenni, de most a Siófok nyitott védekezése volt az, ami miatt nekünk Bettivel több helyünk adódott.“

Volt néhány ember a Siófokban, így Bogdanovics, Bódi vagy Varga, akik nagyon megszórták magukat...

„Igen, most nem volt személyekre bontott videózás, mint ami a tétmeccseknél megszokott, elsősorban a saját védekezésünket gyakoroltuk, nem összpontosítottunk személyekre úgy, mint szoktunk. Ez szeptembertől másképp lesz.“

Már a nyakunkon van a bajnoki rajt, milyen tanulságokkal szolgál ez a mai meccs?

„Támadásban jól hasznosítottuk a figuráinkat, de jobban kell összpontosítanunk a helyzetkihasználásra. Hátul a védekezésben sokkal több kell! Egymást és a kapusainkat kell segítsük, ahogy ezt már jól megcsináltuk múlt héten Zágrábban.“

Még két külföldi csapattal játszotok az AsiaNet Kupán, mit vársz a folytatástól?

„Holnap a norvégok ellen egy nagyon pörgős, sok futásra épülő meccset várok, és feltétlenül össze kell szednünk a védekezésünket. A Zágráb ellen kint is játszottunk, rossz kezdés után nyertünk; remélem, ezt a két hátralévő meccset megnyerjük!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP