„Olyan ez, mint a biciklizés“ 2012.08.21.


A hazai játékosokat mindig nagy ováció fogadja a Köfém Sportcsarnokban, de a szokásosnál is nagyobb örömüknek adtak hangot a fehérvári szurkolók, amikor csütörtöki mérkőzés első félidejében pályára lépett Siti Eszter. A tapsvihar Esztinek a Stabaek ellen szerzett első góljainál sem maradt el, majd a szombati meccsen már a 133-szoros válogatott irányító fénykorát idéző megmozdulásoknál is felhördülhetett a közönség.

„Nagyon jól éreztem magam a csapatban. Három év kihagyást követően, egy kisebb sérülés miatt végül is most sikerült először felkészülési meccsen részt vennem.“

Mennyire mentek újra úgy a dolgok, ahogy régen megszoktad?

„Egyrészről olyan ez, mint a biciklizés, azaz nem felejti el az ember, de másrészről azért éreztem, hogy kimaradt nemcsak az elmúlt három hét, de a három év is. Meccsről-meccsre jobban felvettem a játék ritmusát, és a végére már élvezni is tudtam a játékot.“

A zárónapi meccs érdekessége az volt, hogy szinte csak a fiatalok léptek pályára Melletted.

„Fontos, hogy a fiatalok is kapjanak több lehetőséget, részesei legyenek a meccseknek, meccsrutint szerezzenek. Összességében jó volt, akadtak ugyan hullámvölgyek, de mentünk előre, és végül az eredmény sem maradt el. Optimális volt így, hiszen nagyon hasznos meccseken léptünk pályára, három különböző stílusú csapat ellen; egyik meccs sem volt könnyű, jól tudtuk gyakorolni akár a támadó, akár a védekezési taktikai elemeket.“

Saját játékoddal mennyire voltál megelégedve?

„Nem szeretem magamat értékelni; alapvetően az ember mindig a maximumra törekszik, így van még mit behoznom, de voltak azért jó pillanatok is.“

A szezonnyitón említetted, hogy a felkészüléstől teszed függővé a folytatást...

„Tavasszal jött ez a gondolat, hogy mi lenne, ha újra játszanék. Egyelőre jól érzem magam, csak valóban jobban oda kell figyelnem a szervezetemre, hiszen kisebb húzódások könnyebben előjönnek, de egyelőre minden rendben van, megbeszéltük, hogy aktív leszek! Az edző fogja eldönteni mennyire számít rám; alapvetően részfeladatok megoldása lesz a dolgom, aztán majd a meccsszituációk alakítják a dolgot. Én azt szeretném, hogy a magam maximumát ki tudjam hozni minden meccsen, és hasznos tagja lehessek a csapatnak. Meccs vagy edzés közben is segíteni szeretnék a fiatalabb társaknak.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. május
HKSzeCsPSzoV
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP