Győzelem az utolsó tesztmeccsen 2012.08.23.


A Fehérvár KC Hodoninban a cseh bajnok Sokol Poruba ellen győzelemmel zárta a bajnoki rajtot megelőző felkészülési mérkőzések sorát. Tíz perc elteltével még az ostravaiak vezettek 8-3-ra, de szünetben már az FKC volt négygólos előnyben, és végül 37-29-re meg is nyerte a találkozót. A nyári mérkőzéseket nyolc győzelemmel és két vereséggel zárta a Jensen-csapat.

Németh Kriszta hátsérülése miatt nem tartott a csapattal Csehországba, míg Sandra Nikcevic betegség miatt nem léphetett pályára. A mérkőzést álmosan kezdte az FKC, gyorsan ötgólos hátrányba került a Lucia Uhrakovát is a soraiban tudó cseh bajnokkal szemben. Ekkor Pål Oldrup Jensen néhány cserével felrázta együttesét, aminek következtében az első félidő közepén egy 5-0-ás sorozattal a fehérváriak átvették és a meccs végéig meg is tartották a vezetést.

DHC Sokol Poruba (CZE) – Fehérvár KC 29-37 (13-17)
Hodonin
Vezette: Cipov, Pastierik (SVK)

Sokol: Bartova, Dolakova, Rohackova (kapusok), Selucka 7, Poznarova 7 (2), Chrenkova 3, Tóthova 3, Hrbkova 3, Micinikova 2 (1), Rechtorisova 2, Uhrakova 1, Adamkova 1, Leskova, Revajova. Vezetőedző: Jan Benadik.

FKC: Szikora, Trimmel (kapusok), Trishchuk 6 (1), Vaszari 6, Azari 5, Rádl 5, Emberovics 4, Horváth 3, Lelkes 3, Siti E. 3, Németh N. 1, Tilinger 1, Becséri K., Kuhinkó, Zsigmond V. Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen.

Kiállítások: 0 perc; 6 perc
Hétméteresek: 3/5 (Poznarova és Tóthova hagyott ki egyet-egyet); 1/1

Az eredmény alakulása: 5. perc: 3-2, 10. perc: 8-4, 15. perc: 9-7, 20. perc: 10-11, 25. perc: 12-14; 35. perc: 17-21, 40. perc: 19-25, 45. perc: 20-26, 50. perc: 24-27, 55. perc: 27-33.

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2020. október
HKSzeCsPSzoV
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP