„Önbizalmat kell merítenünk a sikerből!“ 2012.09.02.


Szikora Melinda nemcsak védéseivel, de nagyszerű indításaival is jelentős szerepet vállalt a BB-Békéscsabai ENKSE legyőzésében. A Fehérvár KC kapusa sem számított ilyen nagy különbség kialakulására, ami véleménye szerint elsősorban a hatékony védekezésnek és a pontos felkészülésnek volt köszönhető.

„Nem gondoltuk volna a meccs előtt, hogy ekkora különbséggel fogunk nyerni; szerintem mindenki azonnal aláírta volna ezt a nyolcgólos győzelmet! Ezzel a győzelemmel nagyon jól kezdtük az idényt, de vigyáznunk kell, nehogy elégedetté váljunk. Önbizalmat kell merítenünk a sikerből, ez a legfontosabb.“

Miben láttad az okát a jelentős különbség kialakulásának?

„A védekezés, mint mindig, most is döntő volt! Jobban védekeztünk ellenfelünknél, voltak persze hibák, de alapvetően jót nyújtott csapatunk. A hibákat majd kijavítjuk.“

Egy darabig tartotta a Csaba a lépést, de aztán állva hagytátok őket…

Az elején elmentünk, de ott még feljöttek ránk, viszont szerencsére ezt követően már a mi lövéseink jöttek be, jól indítottunk, így folyamatosan nőtt az előnyünk.“

Több lövést is nagyon látványosan hárítottál, szinte a kezedbe ragadt a labda...

„Oda jött a labda, ahová vártam! Volt egy-két lövés, amit ugyan a nem várt oldalra lőttek, de többségében úgy voltak, ahogy készültünk, nem okoztak meglepetést.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2021. február
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP