„Egy pillanatig sem adtuk fel“ 2012.10.01.


A szombati, Veszprém Barabás ellen bajnokin az első pár percet leszámítva a Fehérvár KC-nak kellett kapaszkodnia ellenfele után. A csapat tartásának eredményeképpen a hajrában a pontszerzés esélye is megcsillant, de a meccs utolsó támadásait nem tudták eredményesen befejezni Pål Oldrup Jensen tanítványai. A fehérváriak vezetőedzője a meccs másnapján értékelte az eseményeket.

Pål Oldrup Jensen, a Fehérvár KC vezetőedzője:

„Úgy gondolom, nagyon kemény – és ahogy az egyik játékvezető is megjegyezte – jó mérkőzést vívtunk. A jó kezdés után visszaestünk, ami azt eredményezte, hogy az ellenfelünk belelendült a játékba. De miután hátrányba kerültünk, jól harcoltunk, és egy pillanatig sem adtuk fel a meccset, ami dicséretes a részünkről.

A mérkőzést újra meg kell néznünk ahhoz, hogy a vereség pontos okait meg tudjuk állapítani, de általában több dolog együttese áll ilyenkor a háttérben. Ahogy mondtam, a küzdésünk jó volt, ezért juthattunk még esélyhez a hajrában. Ekkor azonban megakadtak a játékunk, és talán ekkor harmadszor is időt kellett volna kérnem.

Ha a meccs pozitív elemeit keressük, akkor a beállóinkat is meg kell említenünk. Az egész meccsen jól teljesítettek, de Eszti [Siti Eszter] is nagyszerűen szolgálta ki őket.“


„I think it was a tough – and as one of the referees said – also a good match. We started well, but then we struggled for a period and that enabled them to get a the head-start. However, even having fallen behind, we fought well and never gave it up; that was really good from our side.

We need to see the match once more; without that I feel it‘s difficult to say exactly where and why we lost it, but there are often more than one reasons behind that. As I said earlier, we fought very well and therefore we had the possibility in the end of the match. Then, our game stopped a little and may be I should have used the third time out in that moment.

If we want to look at the positive aspects of the ballgame, then we have to mention our line players also. They were good through the whole match, but Eszti [Siti Eszter] did also a good job serving them well.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP