„Ténylegesen csapat a csapat“ 2012.11.04.


A nyár talán legnagyobb szenzációja Siti Eszter visszatérése volt a Fehérvár KC háza táján. Az eredeti elképzelés szerint a volt válogatott irányító rutinjával és tudásával meccsenként öt-tíz percekre is nagy segítséget jelentett volna a csapatnak. Ehhez képest Eszti szinte hatvanperces játékosként kulcsszerepet vállal hétről-hétre, és a Dunaújváros ellen is jelentős érdemei voltak a győzelemben.

„Mind támadásban, mind védekezésben sikerült megvalósítanunk azokat a dolgokat, amiket megbeszéltünk. A csapatban sok jó egyéni teljesítmény volt, így nem volt kétséges a pontok itthon tartása.“

A vártnál talán nagyobb különbség kialakulása minek volt köszönhető?

„Azt gondolom, ma ellenfelünknél nem tudtak Ferling Detti mellé felnőni igazából, főleg támadásban, a védekezésüket pedig át tudtuk játszani. Alapvetően arra készültünk, hogy nyitottan fognak ellenünk védekezni, és ezt sikerült is jól megoldanunk. A nyitott elleni taktikánk abszolút ült, és nagyon jó arányban sikerült gólra váltanunk a megoldásokat. Nem számítottunk előzetesen ilyen nagy különbségű győzelemre. Nagyon jót tett a csapatnak, hogy a Debrecent sikerült idegenben legyőznünk múlthéten, ott is igazi csapatjáték folyt, akárcsak ma, és ez vezetett ehhez a viszonylag könnyű győzelemhez.“

Triscsuk Kriszta a Siófok ellen kidőlt a sorból, ám pótlását eddig nagyszerűen meg tudtátok oldani: két meccs, két győzelem!

„Örülök annak, és a csapat erejét mutatja, hogy sikerül eddig megoldanunk helyettesítését. Természetesen sokkal könnyebb lenne vele, de az élet most ezt a kihívást állította elénk, ezt kell megoldanunk. Ténylegesen csapat a csapat, és ez nagyon jó!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP