„Nagyon éhesek vagyunk a visszavágásra“ 2012.11.12.


A Kiskunhalason elszenvedett vereség az utolsó bajnokija volt, míg a szerdai Magyar Kupa találkozó – melyen a Fehérvár KC a Váci NKSE csapatát fogadja – az utolsó mérkőzése lesz az FKC-nek a téli szünet előtt. A kettő között Pål Oldrup Jensen tekintett vissza a szombatra, illetve fogalmazta meg elvárását az MK-meccsre.

„Sok hullámvölggyel és -heggyel tarkított mérkőzés volt. [Trimmel] Brigi és [Rádl] Ticsi beállásával megváltozott a játékunk, akkor kezdtünk el jobban kézilabdázni. Brigi nagyon jó volt, a védései gyors lerohanásokat tettek lehetővé, és az önbizalmunknak is nagy lökést jelentettek.“

A második félidő elején már magunkénak érezhettük a győzelmet, de végül mégis kicsúszott a kezünkből…

„Nem mondanám, hogy így érezhettünk, de vezettünk három góllal, és megvoltak a lehetőségeink arra, hogy négyre növeljük az előnyünket, de nem sikerült megragadnunk őket. Ebben a szakaszban nem voltunk elég jók, túl sok technikai hibát vétettünk, és a lövéseinket is elhibáztuk, amivel a Halasnak megadtuk arra az esélyt, hogy visszajöjjön a meccsbe. Ők éltek is ezzel, és jó játékkal megnyerték a mérkőzést.“

Mire számítasz a szerdai, Vác elleni meccsen?

„Van már egy vereségünk velük szemben, így nagyon éhesek vagyunk a visszavágásra. Olyan FKC-t akarok látni, amelyik önbizalommal megy ki a pályára, és a lehető legtöbb elszántsággal és vagánysággal ad bele mindent a téli szünet előtti utolsó mérkőzésbe!“


„It was a game with ups and downs. Our game changed and we started to play better when Brigi [Trimmel] and Ticsi [Rádl] came into play. Brigi played really well and her saves gave us the opportunity to initiate more fast-breaks and it was boost for our self-confidence, too.“

Early in the second half, we could feel the victory under our belt, but it slipped out of our hands...

„I wouldn‘t say we could feel it, but we were leading by three goals and had good opportunities to increase our lead to four, but we didn‘t manage to do so. At that period, we weren‘t good enough; made too many technical faults and missed shots that gave Halas the possibility to come back to the match. They took this chance and played well to win the game.“

What do you expect against Vác on Wednesday?

„We have a loss against them; so we are really hungry to get a revenge. I want to see an FKC that goes out to the court with self-confidence and with all the dedication and guts possible to give everything in that final match before the break.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. június
HKSzeCsPSzoV
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP