„Remélem, a közönség mellettünk lesz“ 2012.11.13.


Szerdán újabb fontos megmérettetés következik az Fehérvár KC játékosai számára: a Köfém Sportcsarnokban Magyar Kupa mérkőzésen 18 órakor a Váci NKSE-t fogadják. A kupaforduló egyetlen tisztán első osztályú összecsapásáról Rádl Tímea nyilatkozott, aki visszatekintett a szombati bajnoki találkozóra is.

„Az volt a probléma, hogy a mérkőzés elején hagytuk elmenni a Halast több góllal is, ahonnan nehéz volt visszakapaszkodnunk, bár az még sikerült, hiszen a félidőre átvettük a vezetést, de a második játékrészben nem tudtunk úgy koncentrálni, ahogy szerettünk volna, meg a rutintalanság is előjött. 16-13-as vezetésünknél sokkal lassabban kellett volna játszanunk, megtartanunk a labdát, és a védekezésre odafigyelnünk. Több percen keresztül képtelenek voltunk gólt lőni, ez nem fért bele.“

Milyen volt a hangulat a hétfői edzéseken?

„Nem mondhatom, hogy ne lennénk szomorúak és letörtek. Mindenképp győzelemre számítottunk, amivel úgymond végre a helyünkre kerülhettünk volna, nemcsak a Kiskunhalast, de a Veszprémet is előztük volna egy győzelemmel, ez mindenképp jót tett volna, de most ezt a helyzetet vagyunk kénytelenek elfogadni.“

Rád a legkevésbé sem lehetett panasz. Ebből mekkora erőt lehet meríteni a folytatásra?

„Valóban jól jött ki a lépés, és megtaláltak a társaim, hála az égnek helyzeteimet is belőttem, és a védekezés sem ment rosszul. Ez mindenképp nagy erőt ad; remélem; lesz eredménye szerdán!“

Amikor a Vác ellen játsszátok a téli szünet előtti utolsó tétmeccset a Magyar Kupában…

„Keseregni nincs időnk, hétfőtől már csak a Vác-meccsre készülünk; remélem, hogy egy nagyon jó meccset tudunk játszani. Roppant nehéz hatvan percre számítok, de hazai pályán bízom benne, sikerül győzelemmel zárnunk.“

Ősszel a bajnokságban elég súlyos vereséget szenvedtetek a Váctól. Min kell változtatnotok?

„Idegenben, egy jó első félidőt követően a másodikban nagyon gyengén játszottunk, ez semmiképp nem ismétlődhet meg. Azon leszünk, hogy minél kevesebb technikai hibánk legyen, és az elejétől a legvégéig jól kell kézilabdáznunk!“

Milyen erősségei vannak a váci csapatnak, amikre különösen figyelnetek kell?

„Egyformák jók támadásban és védekezésben is, jó lövőkkel rendelkeznek, irányító poszton is kiváló játékosuk van. Nehéz dolgunk lesz. Remélem, a közönség mellettünk lesz, és akkor biztosan jól fel tudunk pörögni.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP