Felforgatott felállásban 2012.12.01.


A Fehérvár KC sérülések és betegségek miatt a szokásostól lényegesen eltérő formációkat gyakorolva ötgólos vereséget szenvedett edzőmérkőzésen, a Dunaújvárosi Kohász otthonában. A második félidő elején hattal is vezettek már a hazaiak, majd az FKC 5-0-s sorozattal közel került az egyenlítéshez, de ezt követően újra elhúzott az Újváros, és 27-22-re nyerte a meccset.

AZ FKC-ból hiányzott Németh Kriszta, Siti Eszter, Tilinger Tamara, Trimmel Brigitta, Triscsuk Krisztina és Zsigmond Vivien, ezért például Vaszari Virág irányító és átlövő pozícióban játszotta végig a mérkőzést, míg Azari Fruzsina huzamosabb ideig jobbátlövő poszton jutott szerephez. A felnőtt csapatban először lépett pályára két juniorkorú játékosunk, Csiki Renáta és Zsigmond Adrienn.

Érdekesség, hogy a pénteken rendelkezésre álló FKC-játékosok közül csupán Kuhinkó Vivien, Németh Nóra, Szikora Melinda és Vaszari Virág játszott a két csapat október eleji edzőmeccsén is.

Edzőmérkőzés:
Dunaújvárosi Kohász – Fehérvár KC 27-22 (13-8)
Dunaújváros

Dunaújváros: Pisák, Csapó, Török (kapusok), Takács F. 9 (6), Takács D. 6, Gera 5, Ferling 2 (1), Vadász 2, Gáspár 1, Kővári 1, Rádl 1, Dunai, Orbán, Sánta. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

FKC: Szikora (kapusok), Azari 6 (2), Emberovics 4, Németh N. 4, Horváth 3,  Vaszari 3 (1), Kuhinkó 1, Lelkes 1, Becséri K., Csiki, Zsigmond A. Vezetőedző: Pål Oldrup Jensen.

Kiállítások: 6 perc; 6 perc
Hétméteresek: 7/9 (Ferling és Takács F. hagyott ki egyet-egyet); 3/5 (Vaszari hagyott ki kettőt)

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP