Egészen különleges teljesítmény 2013.01.10.


Nem mindennapi kapusteljesítménynek lehettek szemtanúi a BB-Békéscsabai ENKSE – Fehérvár KC meccs néző: Trimmel Brigitta a második félidőben 14 perc 56 másodperc elteltével kapta az első gólt, és csak a játékrész 21. percében tudták a hazaiak akcióból bevenni az FKC hálóőrének kapuját. Brigi hetest védett, illetve ziccerek, szélső kísérletek és átlövések sorát hárította.

„Nem adták könnyen ezt a két pontot, nagyon meg kellett harcolnunk érte. Csak egy góllal nyertünk ugyan végül, de a lényeg a győzelem volt, így nagyon örülünk!“

A második félidőben szinte alig tudtak Neked gólt lőni!

„Nagyon jól felkészültünk erre a mérkőzésre is, nem kellett semmi váratlant csinálnom, csak azt, amit elterveztünk. Nem volt rajtam teher, felszabadultan tudtam játszani. A második félidei jó teljesítményhez nagyon kellett a feljavuló védekezés is, így nekem is sokkal könnyebb dolgom volt a kapuban.“

Közös a mai és a hétvégi, érdi sikeretekben, hogy a szünetben még az ellenfél vezetett három góllal. Ennyire jó erőben van most a csapat?

„Egyrészt ez is igaz. Másrészt, újra bebizonyosodott, hogy el lehet hozni idegenből is a két pontot, ha nem csak mondjuk, hanem valóban el is hisszük, hogy képesek vagyunk erre. Elhittük, hogy meglehet, mindenki harcolt érte. Voltak persze hibáink, de mindezek ellenére elértük a sikert.“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. december
HKSzeCsPSzoV
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP