Gólcsúcs a „mumus“ ellen 2013.02.12.


Horváth Bernadett a győzelem mellett egyéni gólcsúcsot is ünnepelhetett a Siófok KC-Galerius Fürdő elleni bajnokin. A Fehérvár KC 22 éves beállója pályafutása során először lőtt felnőtt NBI-es mérkőzésen nyolc gólt, és a szombati gólterméssel együtt a szezonban eddig lejátszott 20 tétmérkőzésén 67 találatnál tart.

Újabb kiváló győzelem idegenben – miben láttad a Siófok KC elleni magabiztos siker okát?

„Egész héten nagyon készültünk a Siófokra, kemény meccsre számítottunk! Nagyon együtt voltunk szombaton is, a védekezésünk ismét jól összeállt, amiből gyors gólokat tudtunk lőni. Szerintem ez volt a sikerünk kulcsa, valamint az, hogy mindenképpen visszaakartunk vágni az őszi vereségért!“

Nagyon gólerős voltál! Ez minek köszönhető? Érezted már a meccs előtt is, hogy most kirobbanó erőben, formában leszel?

„Köszönöm szépen! Ez annak köszönhető, hogy nagyon jó labdákat kaptam a társaimtól, és ezeket szerencsére többnyire értékesítettem! Azt nem mondanám, hogy ezt éreztem már a meccs előtt, sőt nagyon is izgultam a meccs miatt, mert fontos volt ez a két pont! Csak azt mondogattam magamnak, hogy nyernünk kell!“

A Siófok válogatott kapusa, Kiss Évi nagyon magas, hosszú kezekkel-lábakkal… Ilyenkor még jobban kell összpontosítanod a lövéseknél, mint amikor egy átlagos termetű kapussal kerülsz szembe?

„Megmondom őszintén, én nagyon félek a magas kapusoktól, Kiss Éva meg személy szerint a „mumusom”, de minden meccs előtt megkérdezem Susut [Sugár Tímea, kapusedzőt], hogy milyen lövések a leghatékonyabbak az aktuális kapusok ellen. Természetesen sokkal zavaróbbak a magasabb kapusok, mert nagyobb területet takarnak a kapuból!“

Most két hétig nem lesz bajnoki, hogyan telik a csapat programja a DVSC-meccsig?

„Hétfőtől ugyanúgy készülünk, bár az első héten szerintem inkább több erőnléti edzés lesz futással, kondival, és egy edzőmeccs is tervben van. Aztán jövő héttől gőzerővel készülünk a Debrecenre!“

fkc.hu
Fotó: Fehér Viktor (
http://v-man.hu)


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP