Mester, what did you say? 2013.03.11.


Kevés kérdés van, ami jobban érdekelhette a Fehérvár KC szurkolóit szombaton este, mint az, hogy mit mondhatott Pål Oldrup Jensen tanítványainak a Kiskunhalas NKSE elleni mérkőzés szünetében, aminek hatására a félidei 12-20 után fantasztikus feltámadást mutatott be csapata. Mindenesetre úgy tűnik, a lányok megfogadták a mester szavait.

„Amikor a szünetben az öltözőbe vonultunk, még nem voltam biztos abban, hogy mit is mondjak a lányoknak. Aztán egyszerűen csak azt mondtam nekik, hogy nem kaphatunk hét-nyolc gólnál többet a második félidőben, ha meg akarjuk nyerni a meccset. Továbbá megkérdeztem tőlük, hogy melyik védekezési formációnkat érzik a leghatékonyabbnak. Az alap hatos falunkat választottak, ami aztán jól is működött. Arra is kértem őket, hogy türelmesebben támadjanak, és ügyeljenek a lövések pontosságára. A lányok ezen kéréseink mindegyikét megvalósították a szünet után. [Siti] Bea is mondott még nekik valamit, és könnyen lehet, hogy az ő szavai voltak a második félidei sikerünk igazi titkai.“

Mi okozta ezt a hihetetlenül nagy változást a mérkőzés menetében?

„A jó védekezésünk, Kacu [Szikora Melinda] teljesítményének a feljavulása, valamint az, hogy gólra tudtuk váltani a helyzeteinket. Sokkal türelmesebbé vált a játékunk.“

Nem először nyertünk hátrányból mérkőzést, hiszen ezt láthattuk például Érden és Békéscsabán is. Tulajdoníthatjuk ezt a jelenséget a fizikai állapotunknak? Ez a szombati mérkőzés alakulásában is fontos tényező volt?

„Igen, az erőnlétünk volt az egyik fontos tényező. De ugyanilyen fontosnak tartom, hogy egységes csapatot alkottunk, egymásért küzdöttünk, és egy pillanatig sem adtuk meg magunkat.“

Tehát újból bebizonyítottuk, hogy milyen mentális erő van a csapatunkban…

„Ahogy igazi csapattá formálódtunk, úgy jött meg a játékosok önbizalma is. Megtapasztaltuk, hogy jelentős hátrányból is meg lehet fordítani mérkőzéseket. Ez egy olyan képesség, amit még tovább kell fejlesztenünk, és remélem, az egyik legfontosabb erényünkké válik az, hogy sohasem adjuk fel. Nagyon büszke vagyok a játékosainkra!“


„When we went to the locker-room at the half time break, I was not sure yet what I should say to the girls. Then, I simply told them that if we wanted to win the game, we would not let them score more than 7 or 8 goals in the second half. Furthermore, I asked them, which system they felt the most comfortable with to be effective in defense. They chose our standard 6-0 and did well with it. I said to them also that we needed to be patient in attack and to shoot with more accuracy. The girls executed all these requests well after the break. Bea [Siti] told them something extra and her words might have been the real secret behind our success in the second half.“

What did cause this unbelievably huge change in the flow of the game?

„Our good defense, the improvement in Kacu’s [Melinda Szikora] performance and that we scored on our chances in attack. We became a lot more patient in our play.“

It is not the first time we come from behind to win a ball-game. It was the case at Érd and at Békéscsaba too, for example. Can we attribute that to our physical condition? Was it a factor in the outcome of the game on Saturday?

„Yes, our physical condition was one important factor. But I think that we played as a team and worked for each other; plus never giving up was very important also in this match.“

So, we proved yet again the mental strength of our team…

„They have become more and more a team and their self-confidense has grown with the time. They have experienced that it is possible to change matches even when we are behind. This is a skill that I hope we can continue and the attitude of never giving up will develop as one of our strongest skills. I'm really proud of them.“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. március
HKSzeCsPSzoV
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP