„Fantasztikus csapatmunkával fordítottunk“ 2013.03.12.


Bár szinte példátlan különbség mutatkozott a Fehérvár KC első és második félidei teljesítménye között a Kiskunhalas elleni bajnokin, Horváth Bernadett mindkét játékrészben gólerősen játszott, három-három alkalommal volt eredményes. Az FKC beállója azonban a szünet utáni csapatmunkában és védekezésben látta az emlékezetes győzelem nyitját.

„Az első félidőben finoman szólva sem játszottunk jól! A védekezésünk sem állt össze, és támadásban is rengeteget hibáztunk, de a második félidőben egyszerűen fantasztikus csapatmunkával megfordítottuk a meccset! A védekezésünk nagyot javult, felkeményedett. Nagyot küzdöttünk, és úgy gondolom, végül megérdemelten nyertünk!“

Miket mondott a mester a szünetben?

„Először is azt mondta, hogy nyugodjunk meg, és figyelmeztetett, Dunaújvárosban egész meccsen kaptunk 18 gólt, most meg egy félidő alatt húszat! Megbeszéltük, hogy megpróbáljuk a hatos falas védekezést, és sikerült!“
 
Gondoltátok mínusz nyolcnál, hogy ezt meg lehet még fordítani, vagy már inkább "csak" a becsületért játszottatok?

„Én személy szerint bíztam benne, bár nagyon féltem a második félidőtől! Azt elmondhatom, hogy ilyen meccset még életemben nem játszottam! Nagyon boldog vagyok!“

Az Érd elleni mérkőzésnek akár a négybe jutás is lehet a tétje! Oguval [Oguntoye Viktóriával] mennek már egymás közt a zrikák?

„Igen, nagyon kemény meccsre számítok! Oguval a pályán kívül is nagyon jóban vagyunk, sokat találkozunk, amikor van szabadidőnk, de hát a pályán nincs barátság. Természetesen mindig cukkoljuk egymást, már közölte is velem, hogy minden lövésemet megfogja, de majd meglátjuk! :)“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. április
HKSzeCsPSzoV
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP