„Ilyen meccset még sosem játszottam“ 2013.03.12.


Triscsuk Krisztina az október 20-án, a Siófok KC elleni bajnokin szerzett sérülése óta a legjobb teljesítményét nyújtotta a szombati, Kiskunhalas NKSE-vel szemben aratott FKC-győzelem alkalmával. A magyar válogatott átlövő elmondása szerint már teljesen felépült, és végre megint úgy érezte magát a pályán, mint sérülése előtt.

„Nagyon meg akartuk nyerni a meccset, szerintem ez volt az oka a rossz első félidőnek, nem jöttek össze a dolgaink, és görcsössé váltunk; sem a védekezés, sem a támadás nem működött. A szünet utáni teljesítményre viszont nem találok szavakat, ilyen meccset még sosem játszottam. Mínusz nyolcról fordítottunk!“

A szünetben milyen gondolatok voltak a fejedben, egyáltalán mennyire bíztál még a győzelemben?

„Az öltözőben átbeszéltük a csajokkal, Pållal és Kicsivel közösen, hogy mik a problémák, miken kell változtatnunk. Eldöntöttük, hogy a hatos falas védekezéssel próbálkozunk, ami be is jött. Nem kapkodtunk, kerestük a helyzetet minden támadásnál.“

Az előző fordulókban még kevesebbet játszottál, hiszen a télen több sérüléssel is bajlódtál. Milyen állapotban vagy mostanra?

„Nagyon boldog vagyok, mert úgy érzem újra 100%-os állapotba kerültem! Minden nap ezért dolgoztam, és végre úgy tudok már játszani mint korábban, olyan vagyok, mint voltam.“

A szombati meccsen kilencszer voltál eredményes!

„Mind védekezésben, mind támadásban nagyon jól éreztem magam a pályán, bár volt egy pillanat, amikor azt hittem mindjárt meghalok. :) Annyira igyekeztem 100%-osan dolgozni, rengeteget mozogni, és a lányokkal együtt minden energiánkat kiadtuk, de nagyon jó volt játszani!“

Ezzel a győzelemmel és az Érd váratlan veszprémi vereségével megmaradhat az esély a négybe jutásra…

„Nagyon nagy meccs lesz az Érd elleni az utolsó fordulóban, és ahogy ismerem [Szabó] Edinát, biztosan ki fog találni valami taktikát ellenünk, és alighanem vissza is akar vágni a januári vereségért nekünk. Nyugodtnak kell maradnunk, és azt csinálnunk, amit tudunk! Mi leszünk hazai pályán, a közönség támogatása mindig segít. Nem is emlékszem már, mikor volt utoljára esélye az FKC-nak négybe kerülni, ezért remélem, nagyon sokan kijönnek, szurkolnak nekünk, és egy jó hangulatú meccsen nyerünk.“

Az Érd elleni meccs előtt még lesz előbb egy mérkőzésetek Győrben, míg az Érd a Fradival játszik majd. Azonban az utolsó előtti fordulóra is csak a hónap végén kerül sor, addig mi lesz a csapat programja?

„Úgy volt, megyünk edzőmeccsre Ukrajnába, de ez még csak a héten dől majd el biztosan. Keményen fogunk készülni ebben a két hétben, nem fogunk lazsálni, ilyenkor kell kőkeményen odatennünk magunkat, hogy elérjük a jó eredményeket. A Győri ETO szerintem a világ legjobb csapata, nincs veszítenivalónk, gyakorolhatunk, és megmutathatjuk, hogy jó csapat vagyunk, nem véletlenül akarunk a legjobb négy magyar csapat közé kerülni!“

fkc.hu
Fotó: Horváth Gyula


© 2009 Fehérvári Kézilabda Club - Minden jog fenntartva.
ESEMÉNYEK
2024. február
HKSzeCsPSzoV
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
FACEBOOK

Szerencsejáték Zrt.
 
AJÁNLÓ

 

BERICAP